Tartalom átvétel

Magyarok külföldön

Elődöntős a Budaörs 2I SC a Klubcsapatok Szuper Ligájában

A Bajnokok Ligájában való remeklését követőn a Klubcsapatok Szuper Ligájában is kiharcolta a legjobb négy közé jutást a Budaörsi 2i SC gárdája. A budaörsiek a negyeddöntőben a svájci TTC Neuhausen csapatát búcsúztatták kettős győzelemmel. Az idegenbeli találkozón a magyar bajnokcsapat 6:2 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél, köszönhetően Recko Ema három, illetve Pergel Szandra két győzelmének, valamint a Recko, Pergel páros sikerének.
Az elődöntőben Pergel Szandráék az osztrák Linz AG Froschberg alakulatával küzdenek majd meg.
Tovább

Katari Felnőtt Pro Tour, eredmények

FÉRFI EGYES
 
Elődöntő:
Wang Hao (kínai) – Joo Se Hyuk (koreai) 4:1
Ma Lin (kínai) - Xu Xin (kínai) 3:4
 
Döntő:
Wang Hao - Xu Xin 3:4
Tovább

Póta Georgina Dohában is folytatta jó sorozatát

Újabb értékes győzelmet szerzett Póta Georgina ITTF World Tour eseményen. Versenyzőnk ezúttal a Katari Nemzetközi Bajnokság 32-es főtáblájának első körében irányította a figyelmet magára azzal, hogy öt játszmában legyőzte a verseny 6. kiemeltjét – világranglista 13. –  hongkongi Jiang Huajun-t. Így a magyar és a szlovén tornák után zsinórban harmadik alkalommal jutott a magyar játékos a nyolcaddöntőbe, míg azonban az első két európai versenyt kiemeltként a főtábláról kezdhette válogatottunk erőssége, addig Dohában a selejtezőből indulva jutott el az esemény ezen szakaszáig.

Fotó: Kalocsai Richárd
Tovább

Póta Georgina és Lovas Petra a katari verseny főtábláján - páros bravúr a férfiaknál

Póta Georgina és Lovas Petra jutott tovább selejtező csoportjából a Dohában zajló Katari Nemzetközi Bajnokságon, azon a versenyen mely létszámában ha nem is, de játékerő tekintetében évek óta kiemelkedik a többi esemény közül. Idén sincs ez másképp, éppen ezért a verseny főtáblájára kerüléshez gyakorlatilag minden játékosnak egyéni legjobbjával, vagy ahhoz közeli teljesítménnyel kell előrukkolnia. Póta Georginának a legjobb 32 közé – ezen a versenyen a 64-es főtábla 32 fősre szűkült – a cseh Hadacován és a februári világranglistán 100. helyet elfoglaló francia Xian Yi Fangon keresztül vezetett az útja. Lovas Petra klubtársához hasonlóan veretlenül egy katari egy hongkongi és a világ jelenleg 67. legjobbnak számító tajvani Lee I-Chen legyőzésével csatlakozott a főtábla mezőnyéhez.
Tovább

Póta Georgina az 5-8. helyen végzett az idei Európa TOP 12 versenyen

Egyetlen magyarként Póta Georgina képviselte hazánkat a 43. Európa TOP 12 bajnokságon. Tóth Krisztina első számú tartalékként szintén elutazott Lyonba, azonban a teljes női élmezőny asztalhoz állt, így nem volt lehetősége játszani. A férfiakról már mindez nem mondható el, hiszen többen is visszaléptek, és nem kisebb játékosok, mint Timo Boll, vagy akár a dán zseni, Maze. A sorsolást tegnap, a helyszínen tartották és Póta Georgina a „C”-csoportba került két védő játékos, az Európa-bajnok Pavlovich, valamint a kínai származású francia Li Xue mellé. 

Fotó: Kalocsai Richárd
Tovább

Szlovén Felnőtt World Tour, eredmények

FÉRFI EGYES
 
Elődöntő:
Ma Long (kínai) – Ma Lin (kínai) 4:1
Xu Xin (kínai) – Zhang Jike (kínai) 0:4
 
Döntő:
Ma Long - Zhang Jike 3:4

Végeredmény:
1. Zhang Jike (kínai)
2. Ma Long (kínai)
3. Ma Lin (kínai) és
Xu Xin (kínai)

Fotó: Kalocsai Richárd
Tovább

Lindner Ádám a legjobb 100 között a világranglistán – Póta Georgina négy helyet előrelépve a 38.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) február 1-én közétette legfrissebb világranglistáját. Érdekesség, hogy a férfiaknál jelenleg Lindner Ádám a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar férfi versenyző köszönhetően hosszú idő utáni újabb World Tour versenyen való részvételének és bravúros szereplésének. A szabályok értelmében a korábban világranglistás hellyel rendelkező versenyzők, amennyiben újból asztalhoz állnak hivatalos ITTF eseményen visszakaphatják egyszer már megszerzett pozíciójukat, illetve ahhoz hasonló helyet, amivel az a versenyző rendelkezik, akit le tudtak győzni ismételt indulásuk révén.

Fotó: Kalocsai Richárd
Tovább
Tartalom átvétel