A csapatbajnoki rendszer átalakítása minden évben téma, számtalan ötlet, próbálkozás, megvalósított és elvetett, jó és rossz javaslatok tárgyalása vitte el elsősorban a szakmai munkától az energiát, de a sportágra az intézkedések, átalakítások nyomán ahelyett, hogy előrelépés, vagy szintentartás, inkább a visszaesés volt a jellemző.

Az okok sokaságát lehetne felsorolni a sport és a sportág ellehetetlenült környezetén, a szakosztályok megszűnésén, a média lehetőségeken, az EU sportra gyakorolt hatásán, a feltételek romlásán át, melyek mind indokai a szűk bázisnak, a szakma leértékelődésének, a fokozatos visszaesésnek.

Hiába tudunk örülni a részsikereknek - Ifjúsági VB, Ifjúsági és Serdülő EB-k, a felnőtt nők egy-egy kiemelkedő eredményének, a férfiak önmagukhoz képest javulásának, a válogatott keretek felkészülése új rendszerének, a fiatal ambiciózus szakági vezetőknek, - a sportág általános helyzete nem ad semmi okot a bizakodásra.

A fentiek figyelembevételével kellett most egy olyan CSB rendszert elkészíteni, ami a fejlődést szolgálhatja.

Javaslatok - ha nem is nagy számban - folyamatosan érkeztek a szövetségbe, de szinte mindegyik más-másféle megoldásban gondolkodik, amiből még többségi javaslat sem készíthető. A fő gond, hogy a javaslattevők nagy része megnézi, hogy neki mi lenne a legmegfelelőbb, vagy külföldi példákat kíván kopíroztatni.
Az előző egyáltalán nem biztos, hogy a sportág érdekeit szolgálja, az utóbbi egy teljesen eltérő környezetben valósítható csak meg.

Ha csak az elmúlt 10-15 évet nézzük, a MOATSZ elnöksége elsősorban a klubok többségi véleményének vagy egy-egy nagy klub erős hatásának figyelembevételével hozta meg adminisztratív döntéseit. A szakmai munka nem javult, viszont szinte minden évben új rendszerhez kellett alkalmazkodnia a csapatoknak. A teljesség igénye nélküli: mit segített a sportágon az Extra Liga bevezetése, korábban az NB I/A és B beindítása a rájátszások különböző variációi (kiemelések, jobb, rosszabb döntetlen, az őszi, tavaszi idény szétválasztása, döntés egy mérkőzésen, két mérkőzésen, harmadikon, 5 pont elérése stb.).

Ami kezdetben jó ötlet volt: a második, sőt harmadik csapatok indításának lehetősége utánpótlás versenyzőkkel. A klubok nyomására ma már az eredetihez nem is hasonlíthatóan felnőttekkel, sőt külföldiekkel állnak fel a csapatok. A fiatalok játékára csak néhány szakosztály használja a lehetőséget, viszont számtalan visszaélést eredményez a rendszer. Ami megvalósítható egy tisztán csapatsportágban, azt az asztalitenisz nemzetközi és hazai versenynaptára nem engedi meg egy vegyes sportágban. Akkor amikor a versenynaptár összeállíthatatlan, a halasztásokra főállású apparátusra lenne szükség, még olyan igény is megfogalmazódott némelyektől, hogy be kellene indítani a Magyar Kupát. A sportág egyéni sportágak között van besorolva, de nyilvánvaló, hogy szükség van a CSB-re is. A kettő együtt - figyelembe véve a VB-ket, EB-ket nemzetközi kupákat, Pro Tour-okat, KSZL-t, junior, ifjúsági, serdülő nemzetközi bajnokságokat, a hazai felnőtt, ifjúsági, serdülő, újonc versenyeket, az NB-s CSB-t - egy használhatatlan versenynaptárt, néhány versenyzőnek csapatnak nonstop programot másoknak nem elegendő szereplést eredményez. El kellett dönteni, vagy a CSB-nek, vagy az egyéni versenyeknek adunk prioritást. Ez áldozatokkal jár. Vagy csinálunk egy egyszerűbb CSB-t, mely valamennyi csapat versenyzőinek a folyamatos játékát biztosítja (a csapaton belül is egyéniek a mérkőzések), és meghagyjuk az egyéni versenyeket, vagy a csapatbajnokságon variálunk, több mérkőzést játszatunk, akkor viszont az egyéni versenyek számát kell drasztikusan csökkenteni. (Az előző határozatot hoztuk.)
Bármelyik variáció nyomán egy korrektebb versenynaptár készülhetne, de az eredményességnek a versenyrendszer csak a másodlagos kulcsa. Erős klubok korszerű szakmai munka, ambiciózus utánpótlásedzők, menedzser típusú vezetők (lásd 60-as, 70-es évek) a feltétele a nemzetközi szint elérésének, és a szinten tartásának. Ma a fentiekből - egy kézen megszámolható kivételtől eltekintve - egyik sem áll rendelkezésre.

A gyászos hangulatú elemzés ellenére, még mindig sokkal jobban állunk néhány más sportágnál az eredményességet, és a sportág szakosztályainak, és versenyzőinek számát illetően. Még ma is kb. 500 szakosztály 6000 versenyzője játszik rendszeresen, de ez a 30 évvel ezelőttinek csupán 1/3-a.

Mi persze a saját veszteségeinket érzékeljük, és azt, hogy a sportágat 200 tagországban művelik, közülük legalább 50-ben sokkal jobb feltételek között, mint nálunk. A helyzetet reálisan nézve csoda, hogy válogatott és klubszinten felnőtt és utánpótlás korosztályban ilyen nemzetközi eredményeket tudunk felmutatni. Nem az a baj, hogy sok éljátékosunk külföldön játszik. Mindenki a rövid sportolói pályafutásából a legtöbbet akarja kihozni. A legjobb feltételeket keresik az éljátékosok, ami tőlünk nyugatra található meg. (A dán futballbajnokság sem sokat ér, de termeli az utánpótlást, és a válogatott csapat a világ élvonalában található függetlenül attól, hogy minden valamirevaló játékos idegenlégiós.)
Bátorfival, Tóth-tal VB érmeket, EB aranyakat nyertünk függetlenül attól, hogy nem voltak itthon. Ők is hazai klubokban tanultak meg pingpongozni, tehát a jó nemzetközi szereplés kulcsa a klubok utánpótlás nevelésének eredményessége. A válogatott keretben - bárki is az edző - senki nem tanul meg játszani, csupán ideális feltételek között 1-2 poént javulhat. (Gyenge munka esetén ugyanennyit romolhat.) A klubok szakmai munkáját az Elnökség minimális mértékben tudja segíteni. Elsősorban a testület szakosztályi képviselői a saját klubjukban vagy az üléseken olyan intézkedésekkel (pl. versenyrendszer), ami befolyással lehet az előbbre lépésre. Például az NB CSB rendszerének átdolgozása azzal a céllal, hogy kb. 150 szakosztály játékosainak folyamatos versenyeztetését biztosítsa, a versenynaptár "bírja el", ne tartson túl sokáig, hogy a játékosoknak és a nézőknek (ha van) is hosszú legyen, osztályonként mutasson egy reális magyar csapatrangsort az utánpótlás játékosok fejlődését garantálja, az alsóbb osztályokban az asztaliteniszt szeretők mozgásának, versenyzésének, szórakozásának a lehetőségét teremtse meg.

Egy ilyen rendszer kidolgozása nem valósítható meg kompromisszumokkal, a klubok egyéni érdekeinek figyelembevételével, mert az eredménye csak az lehet, aminek közel 20 éve folyamatos tanúi vagyunk. A javaslatok begyűjtésekor előre borítékolható volt, hogy akinek jók az utánpótlás versenyzői, azok kötelező ifit akarnak, akik nem nevelnek, azok EU-s profi szabályokat, akiknek kevés játékosa van az hármas, akinek több az négyes csapatrendszert akar, aki korábban a 3-asra esküdött, ma már négyest akar, és fordítva, a jelenlegi helyzetére vetítve. A rendszer kidolgozását egy olyan szűk körű teamre bízta az Elnökség, akik egyesületektől függetlenek, de az egész rendszert átlátó, a feltételeket minden szinten ismerő, jogi és szabályismerettel rendelkezőkből áll, és szakmailag megalapozott javaslatot készítenek. Az NB-s CSB-nek pontosan megfogalmaztuk a célját, és ennek figyelembevételével foglalkoztunk a nem magyar állampolgárságúak szerepének és szerepeltetésének súlyára, a második csapatok indításának feltételeire, az Extra Ligában és az NB alacsonyabb osztályaiban szereplők eltérő motivációira, az esetleges média megjelenésre, közönségigényre stb.

A szövetség különböző bizottságai tagjainak nagy része egyesületi elkötelezett, javaslataik a legnagyobb jóindulattal is találkoznak önös igényekkel. A bevonásukkal hozott döntéseket a szövetségi irodának kell magyarázgatniuk még akkor is, ha azzal már kezdetben sem értettek egyet.
1 példa csak a legutóbbi döntésről: Elsősorban az élszakosztályok szubjektív javaslata nyomán az Extra Liga tavaszi fordulójában - a zsúfolt programra hivatkozással - az őszi szezon első két csapata nem szerepel. A tavalyi kiírás készültekor még senki nem tudta, hogy az átigazolások során milyen erősségű csapatok indulnak ősszel, de a javasolt rendszer, az akkori erőviszonyok figyelembevételével készült. (Erre már akkor felhívtuk a figyelmet.) A végeredmény: A BVSC, a Statisztika, a Postás-MATÁV SE kiesett a BL-ből, a BVSC első csapatának csak a KSZL, a Statisztikának és a Postásnak egyetlen egy csapatmérkőzése sincs tavasszal. A férfiaknál a 2. helyet, ha nem a KSZL-ben szereplő csapat szerezte volna meg, az ezüstérmes sem nemzetközi, sem hazai CSB-t nem játszott volna tavasszal. Játékosai szinte nem játszanak sehol fél szezonon át.

A javaslattevők egyike sem áll és állt a múltban sem az Elnökség és Edzőbizottság elé, hogy hibáztam, hogy az előterjesztés indokolatlan volt. Egy közel 170 csapatot foglalkoztató CSB-t nem lehet néhány csapat pillanatnyi érdeke alapján kiírni. Valamennyien hibásak vagyunk, - mert az iroda is partner, ha már az egyesületek szövetsége vagyunk - hogy klubérdekekre, tekintettel részesei sokszor előkészítői voltunk egy beindításakor is tudottan rossz rendszernek.

A fentiekből kiindulva, vállalva - mint már számtalanszor - a konfliktusokat legjobb tudásunk, és a felhasználható javaslatok döntő többségét figyelembe véve a sportág szakmai és gazdasági szempontjai ismeretében az edzői megbeszéléseket is szem előtt tartva az NB-s CSB lebonyolítására a következő javaslatot tettük, amit jóváhagyott az Elnökség.

Juhos József techn.ig.

A nem magyar állampolgárságú versenyzők szerepeltetéséről a 2006. márciusi elnökségi ülés dönt véglegesen.