Az olimpiák történetében először került sor csapatversenyekre.
A nőknél – ugyanúgy, ahogy a márciusi világbajnokságon – Kína és Szingapúr játszotta a döntőt. Érvényesült a papírforma, hiszen Kína magabiztosan, mérkőzést sem veszítve győzte le a szingapúri csapatot. Ezzel a világranglistát jelenleg vezető Zhang Yining a 3., míg Wang Nan a 4. aranyérmét szerezte az olimpiák során, aki ezáltal az aranyérmeket tekintve utolérte honfitársát, a kínai Deng Yapinget.
A 3. helyet Korea válogatottja szerezte meg, miután 3-0 arányban legyőzte a japán női csapatot.
A férfiaknál holnap dől el, hogy kik lesznek az érmesek: a 3. helyért Koreai Köztársaság Ausztriával, míg a döntőben Kína Németországgal fog játszani.
Kína – a papírforma szerint – sima győzelemmel került a döntőbe.
A német csapat Timo Boll 2, illetve Dimitrij Ovtcharov egy győzelmével, 3-2-re legyőzte a Japán csapatot, ezáltal megmérkőzhet Kínával az aranyéremért. Az elődöntő után a következő meglepetést az osztrák csapat okozta, amely Gárdos Róbert 2 győzelmével, egyetlen mérkőzést elveszítve, 3-1 arányban nyertek szintén a japán csapat ellen, így versenyben maradtak a bronzéremért.
Női csapatverseny
Elődöntő:
Kína – Hong Kong 3:0
Szingapúr – Koreai Köztársaság 3:2
Rájátszás a 3. helyért:
Japán – Hong Kong 3:2
Koreai Köztársaság – Egyesült Államok 3:0
A 3. helyért:
Japán – Koreai Köztársaság 0:3
Döntő:
Kína – Szingapúr 3:0
Wang Nan – Feng Tianwei 3:1 (-9, 3, 8, 6)
Zhang Yining – Li Jia Wei 3:1 (-9, 3, 4, 7)
Guo, Zhang – Wang, Li 3:0 (8, 5, 6)
Végeredmény:
1. Kína
2. Szingapúr
3. Koreai Köztársaság
Férfi csapatverseny
Elődöntő:
Kína – Koreai Köztársaság 3:0
Japán – Németország 2:3
Rájátszás a 3. helyért:
Koreai Köztársaság – Hong Kong 3:1
Ausztria – Japán

fotó: ITTF