Pingpong-legendák Pekingben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) a Nemzetközi Sportújságíró Szövetséggel (AIPS) karöltve sajtótájékoztatóval egybekötött fogadást tartott a Pekingben akkreditált média munkatársak részére.
A Park Plaza Hotelben megrendezett esemény csúcspontját a sportág két kiemelkedő alakjának részvétele jelentette. A XX. század legjobb kínai sportolónőjévé választott, négyszeres olimpiai bajnok, Deng Yaping, valamint az egyetlen európai születésű asztalitenisz olimpiai bajnok, a svéd Jan-Ove Waldner szívesen állta a kérdezők rohamát, majd a sajtótájékoztató végén a Double Happiness által készített, „Szivárvány” fantázianévre hallgató olimpiai versenyasztalon tartottak néhány perces bemutatót a résztvevők nagy örömére.
A nemzeti példaképként kezelt Deng kulcsszerepet játszott annak idején Peking sikeres olimpiai pályázatában, és jelenleg az olimpiai falu sajtószóvivője. Waldnert pedig még most is kultikus tisztelet övezi Kínában, annak ellenére, hogy az olimpián már nem indul, csak a Bundesligában játszik, viszont az ITTF vendégeként mégis Pekingben lehet.
A fogadáson a házigazda ITTF képviseletében Faragó Judit alelnök köszöntötte a vendégeket az AIPS olasz elnökével, Gianni Merlóval együtt.

fotó: ITTF
fotó: ITTF 

fotó: ITTF
fotó: ITTF

fotó: ITTF
fotó: ITTF