Csak Ambrus Krisztina és Kosiba Dániel a főtáblán egyesben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatNem sikerült túl jól a záróforduló az egyes selejtezőkben a madridi ifjúsági VB-n; mindkét nemben csupán egy-egy játékosunk lesz a főtáblán.
A lányoknál Ambrus Krisztina, mivel kikapott a román Postoacától, ezért csak 2. helyezettként jutott a főtáblára, ahol a svájci Fuhrer Monikaval játszik majd. Madarász Dóra a hongkongi NG Ka Yee –vel játszotta a csoportjának utolsó mérkőzését, melynek a tétje a 16. csoport második helyén való továbbjutás volt. Madarásznak most csak egyetlen szettre futotta erejéből, így sajnos a hongkongi lány folytathatja a VB-t. Tóth Edina szoros csatában alulmaradt a cseh Daubnerovával szemben, így ő is kiesett.
A fiúknál Kosiba veretlenül végzett csoportjában az első helyen. A 64-es főtábla első fordulójában erőnyerő lesz. Nem volt szerencséje a remek formában lévő Schaffer Dánielnek, aki talán a legnehezebb csoportba került egy koreai és egy japán versenyzővel. Mivel a magyar fiú tegnap legyőzte a verseny 6. kiemeltjét, a koreai Seo Hyun Deok-ot, és a mai reggelen kikapott a japán Fujimoto Kaito-tól, a csoportjában mindhárman 1-1 győzelemmel zártak. Azonban a szettek alapján a japán versenyző lett az első, és a poénokat figyelembe véve a koreai játékos jutott tovább 2. helyen.
Perei Gergelynek is az utolsó mérkőzésétől függött a továbbjutása. A lengyel Golebiowski ellen azonban nem volt esélye, 3-0 arányban kapott ki.

Leány párosunk, Ambrus Krisztina és Madarász Dóra a 16 közé egy orosz párost kapott: Baranova Olgát és Kolodyazhnaya Ekaterinát. Ezen a fordulón túljutottak, de a nyolc közé jutásért egy verhető francia duótól kaptak ki a döntő játszmában 8:3-as és 10:6-os vezetés után. Hatalmas lehetőséget szalasztottak el.
A Kosiba Dániel, Schaffer Dániel fiú páros a 32-es táblán erőnyerő volt, 16 közé jutásért pedig a portugál Pinho Diogo, Silva Diogo párossal játszottak sikerrel, ám ezután simán kikaptak a lengyelektől.
A még versenyben lévő egyetlen vegyespárunk, Kosiba Dániel Ambrus Krisztinával az oldalán bejutott a legjobb 16-ba, ahol a koreai Lee Sang Su és Lee Hyun megállította őket, így a páros számokban nincs magyar érdekeltség a negyeddöntők során.

Leány egyes:
Selejtező csoportok, végeredmény:
4. csoport:
1. Solja Amelie (német) 2 győzelem
2. Daubnerova Andrea (szlovák) 1
3. Tóth Edina 0

16. csoport:
1. Chen Szu-Yu (taiwan) 3 győzelem
2. Ng Ka Yee (hongkongi) 2
3. Madarász Dóra 1
4. Yan Villa (új-zélandi) 0

21. csoport:
1. Postoaca Camelia (román) 2 győzelem
2. Ambrus Krisztina 2
3. Saidani Safa (tunéziai) 1
4. Zhang Lily (amerikai) 1

Fiú egyes
Selejtező csoportok, végeredmény:
6. csoport:
1. Fujimoto Kaito (japán) 1 győzelem
2. Seo Hyun Deok (koreai) 1
3. Schaffer Dániel 1

11. csoport:
1. Kosiba Dániel 3 győzelem
2. Sirucek Pavel (cseh) 2
3. Robles Alvaro (spanyol) 1
4. Hu Heming (ausztrál) 0

23. csoport:
1. Le Breton Thomas (francia) 3 győzelem
2. Golebiowski Mateusz (lengyel) 2
3. Perei Gergely 1
4. Ho Andre (kanadai) 0

Fiú páros:
16 közé jutásért:
Kosiba Dániel, Schaffer Dániel – Pinho Diogo, Silva Diogo (portugál)  3:0 (5, 7, 5)
8 közé jutásért:
Kosiba Dániel, Schaffer Dániel – Chojnowski Patryk, Fertikowski Pawel (lengyel) 0:3 (-3, -5, -8)

Leány páros:
Ambrus Krisztina, Madarász Dóra – Baranova Olga, Kolodyazhnaya (orosz)       3:0 (7, 4, 9)
Ambrus Krisztina, Madarász Dóra – Abbat Alice, Loeuillette Stephanie (francia)  2:3 (-8, 9, -10, 7,-11)

Vegyespáros
16 közé jutásért:
Kosiba Dániel, Ambrus Krisztina – Evans Gavin (angol), Dospina Andrea (román) 3:0 (9, 11, 10)
nyolcaddöntő: 
Kosiba, Ambrus - Lee Sang Su, Lee Hyun (dél-koreai) 0:3 (-8, -3, -6) 

image