A lányok a 7., a fiúk a 9. helyen végeztek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatMindkét csapatunk a körülményekhez képest kiváló teljesítményt nyújtott a madridi ifjúsági világbajnokságon. A fiúk az utolsó pillanatban tartaléksorból előrelépve végülis a 9. helyen végeztek, tehát az alsóházi, 9-16. helyért folyó rájátszásban nem találtak legyőzőre. A hétfői helyosztók során először a brazilokon léptek túl sima 3:0 arányban, majd a 9-10. helyért ismét a tajvaniakkal mérkőztek, akiket a csoportmeccsek során drámai csatában múltak felül 3:2-re. Ezúttal simább, 3:0-ás sikerrel zártak úgy, hogy Schaffer Dániel az első összecsapáson megverte az egyéni verseny 8. kiemeltjét.
 
A lányok az 5-8. helyért voltak versenyben, és reménykedve, esélyesként várták a franciák elleni találkozót. A beírás után néhány perccel azonban legjobbunk, Madarász Dóra rosszullétre panaszkodott, és nem tudta vállalni a játékot, így két játékossal álltunk ki, ráadásul Dóra elárvult helyén máris 2:0-ás előnyben voltak a franciák. Így is minimális arányban maradtunk alul, Ambrus Krisztina a mindent eldöntő meccsen öt játszmában kapott ki balszerencsével. A románok elleni végső helyosztón már csak egy mérkőzésről kellett lemondanunk játék nélkül, és a két lány hallatlan lelkes játékkal visszavágott a románoknak a csoportban elszenvedett vereségért. Mindenképpen említésre méltó Tóth Edina két győzelme, különösen a Hirici elleni számít értékesnek. A lányok így végül a 7. helyen végeztek az addig remeklő Madarász Dóra nélkül.
A világbajnokságon kedden a csapatdöntőket rendezik, valamint megkezdődik a vegyes páros, majd szombatig az összes egyéni versenyszám befejeződik.

LÁNY
5-8. helyért
Magyarország - Franciaország 2:3
Madarász Dóra - Dessaint Aurore 0:3 (játék nélkül)
Ambrus Krisztina - Brunet Lorine 3:2 (-6, -9, 7 ,9 ,6)
Tóth Edina - Abbat Alice 3:0 (3, 5, 8)
Madarász Dóra - Bruner Lorine 0:3 (játék nélkül)
Ambrus Krisztina - Dessaint Aurore 2:3 (-8, -10, 9, 7, -8)

7-8. helyért
Magyarország - Románia 3:2
Ambrus Krisztina - Postoaca Camelia 3:2 (5, 6, -9, -2, 9)
Tóth Edina - Hirici Cristina 3:1 (2, 9, -14, 8)
Madarász Dóra - Dospina Andrea 0:3 (játék nélkül)
Ambrus Krisztina - Hirici Cristina 1:3 (-10, -7, 13, -6)
Tóth Edina - Postoaca Camelia 3:2 (7, -8, -10, 6, 8)

FIÚ
9-12. helyért
Magyarország - Brazília 3:0
Schaffer Dániel - Yamazato Fernando 3:1 (-11, 8, 8, 10)
Kosiba Dániel - Rocha Paulo 3:0 (3, 8, 3)
Perei Gergely - Barbosa Jose 3:0 (6, 14, 7)

9-10. helyért

Magyarország - Tajvan 3:0
Schaffer Dániel - Chen Chien-An 3:2 (9, 0, -8, -8, 8)
Kosiba Dániel - Yeh Chih-Wei 3:2 (11, -12, 10, -11, 11)
Perei Gergely - Fu En-Ti 3:0 (9, 9, 7)

Tóth Edina
Tóth Edina (Fotó: ITTF)