Nyomtatóbarát változat
2010. szeptember 11-től Európa legjobb asztaliteniszezői népesítik be a monumentális ostravai CEZ Arénát, hogy eldöntsék egymás között kik az idei esztendő legjobbjai az öreg földrészen.
Köztük lesznek a magyar női és férfi versenyzők, akik a nagyon sikeres 2010-es moszkvai csapat világbajnokság után a cseh iparvárosban tovább öregbíthetik a magyar asztaliteniszsport hírnevét.
Fotó: S. Roscher
Nemcsak a májusi VB eredményei adhatnak okot a bizakodásra, hanem az a tény, hogy női játékosaink gyakorlatilag mindig éremszerzési eséllyel állhatnak asztalhoz a kontinensbajnokságon. A közelmúlt két feledhetetlen Európa-bajnokságát követően (2007. és 2008.) tavaly női együttesünk a 12. helyet szerezte meg. Most tehát nem is lebeghet más célkitűzés Tóth Krisztináék szeme előtt, mint, hogy újra a dobogóra állhassanak. Ennek első lépéseként azonban a csoportból való továbbjutást kell realizálni. Bár lényegesen nehezebb csoportbeosztást is kaphatott volna Téglás Péter gárdája a jelenleginél, azért a házigazda cseh és a fehérorosz válogatottal szembeni mérkőzésen majd versenyzőink minden tudására szükség lesz.
Az egyéni versenyszámokat tekintve jó pozícióból várhatják a magyar hölgyek a verseny rajtját. Az európai női mezőny egyik legeredményesebb sportolója Tóth Krisztina ugyanis harmadik a kiemelési rangsorban, de Póta Georgina (14.) és Lovas Petra (15.) is a legjobb 16 játékos között kap kiemelési helyet. Negyedik női játékosunk Pergel Szandra a világbajnokság után már az EB-n bizonyíthatja, hogy hazai remek eredményeivel nem véletlenül szolgált rá a válogatott edzőjének bizalmára. Számára sem lesz újdonság ennek a tornának a hangulata, mivel a 2008-as szentpétervári tornán az egyes versenyszámban már asztalhoz állhatott.
Elmúlt évi mérlegünk egyébként a hölgyeknél az egyéni számokban két negyeddöntős helyezés volt. Tóth Krisztina egyesben valamint a Tóth Krisztina, Póta Georgina páros játszhatott éremért a stuttgarti arénában.
2009-ben egy hajszál választotta el férfi válogatottunkat a nagy szenzációt jelentő nyolc közé jutásétól végül mégsem sikerült az I. divízióban való bennmaradás. Ezt az Európa-bajnokságot viszont némiképp már a 2010-es emlékezetes VB 8. hely előszeleként is számon tarthatjuk. Miután azonban a csehországi kontinensviadal szempontjából a tavalyi EB eredmények lesznek a meghatározóak, így a férfi csapatverseny tekintetében egyenlőre várnunk kell az újabb bravúrra. A legfontosabb ezen az eseményen az lesz, hogy Harczi Zsolt csapata a II. divízió legjobb három együttese között végezzen (17-19. hely valamelyike), kiharcolva ezzel a jövő évi EB-n a legmagasabb osztályban való szereplés jogát.
Az egyéni versenyszámokban már kínálkozik lehetőség versenyzőink előtt egy kiugróbb eredmény elérésére is. A számok nyelvére lefordítva ez a jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve például egyesben a 16 közé jutást jelenthetné. Utoljára férfi versenyzőnk egyesbeli nyolcaddöntős szereplésének még 2003-ban örülhettünk a Courmayeurban rendezett tornán Pázsy Ferenc révén.
Legmagasabban rangsorolt versenyzőnk Csehországban egyébként 29. helyével a már Európa legjobb klubcsapatában játszó Jakab János lesz, a VB-n szárnyaló Kosiba Dániel az 50., a válogatottba visszatérő Zwickl Dániel pedig az 52. pozícióból várhatja a nyitányt. Lesz ugyanakkor újonca idén is küldöttségünknek, Muskó Péter az egyéni versenyszámokban öltheti magára a nemzeti válogatott mezét.
Az első két nap programja:
Szeptember 11.
12.00 óra Magyarország – Csehország Női Csapat
12.30 óra Magyarország – Svájc Férfi csapat
17.30 óra Magyarország – Ukrajna Férfi csapat
20.00 óra Magyarország – Svédország Női csapat
Szeptember 12.
12.30 óra Magyarország – Hollandia Férfi csapat
16.00 óra Magyarország – Fehéroroszország Női csapat
A részletes eredmények a
www.ettu.org honlapon lesznek nyomon követhetők.