Nyomtatóbarát változatA felnőtt VB-n elért kiemelkedő siker után (női csapat 7., férfi 8.hely)az utánpótlás korosztály nemzetközi sikereinek ünneplésére került sor.
Külön rangot adott az összejövetelnek, hogy jelen voltak az eseményen az utolsó világbajnok csapatunk tagjai: Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor.
Közülük Jónyer Istvánnak, aki a közelmúltban ünnepelte a 60. születésnapját, a Szövetség Elnöke, Szatmáry Kristóf emlékplakettet és egy mai válogatott szerelést adott át részére érzékeltetve, hogy ő örökös válogatott. Ezután az ünnepelt Világbajnoktól vehették át az utánpótlás versenyzők a szövetség ajándékát.
Először az I. Ifjúsági Olimpián résztvevő két magyar játékos kapott jutalmat. Lakatos Tamás kiemelkedő játékkal negyedik lett, és Nagyváradi Mercédesz is tisztességgel helyt állt.
Ezt követően az Ifjúsági és Serdülő EB érmesek kerültek sorra:
Ifjúságiak
Madarász Dóra (egy ezüst-, két bronzérem/Univer KTE Kecskemét)
Ambrus Krisztina (két bronzérem/Soltvadkerti TE)
Nagyváradi Mercédesz (egy bronzérem/Fastron AC Tolna)
Angyal Marietta (egy bronzérem/BSE)
Perei Gergely (egy bronzérem/WINK AC)
Serdülők
Szita Márton (két ezüst-, egy bronzérem/Komlói Bányász SK)
Lakatos Tamás (egy ezüst-, egy bronzérem/KSI SE)
Ecseki Nándor (egy ezüstérem/Ceglédi VSE)
Szudi Ádám (egy ezüstérem/Jászkun Volán SC)
A Szövetség Elnöke megköszönte valamennyi egyesületi vezető, edző, szülő válogatott edző és edzőpartnerek segítségét, és reményét fejezte ki, hogy a két hét múlva kezdődő Felnőtt EB után is hasonló szép sikereket ünnepelhet a sportág.