Lakatos Tamás veretlen az első versenynap után az Ifjúsági Olimpián

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Remekül kezdett a 8. helyen rangsorolt Lakatos Tamás az Ifjúsági Olimpia első versenynapján. Első selejtezőbeli csoportmérkőzésén egy pokollian nehéz összecsapáson győzte le az ország politikai helyzetéből adódóan, az ismeretlenségbe burkolózó észak-koreai Kim Kwang Songot, majd ezt követően három játszmákban biztosította be csoportelsőségét az egyiptomiak arab bajnoka, valamint egy ecuadori versenyző ellen.


Versenyzőnk lendülete tovább tartott a második csoportkör első találkozóján is, amely már egy igazi, nagy bravúrt eredményezett. A hatodikként kiemelt dél-koreai Kim Dong Hyun legyőzése óriási lépést jelenthet a nyolc közé jutás szempontjából, melyről ez a csoportkör hivatott dönteni. Ennek realizálásához azonban még két mérkőzés hátravan vasárnap, méghozzá két igen kemény megmérettetés, hiszen a japán Koki Niwa a torna első kiemeltje, és a holland Hageraats is okozott már nehéz pillanatokat korábban Tamás számára.
Sajnos Nagyváradi Mercédesz vonatkozásában nem számolhatunk be hasonlóan kellemes hírekről. A papírforma szerint erősebb játékosok ellen nem sikerült bravúrt végrehajtania, így az algériai versenyző elleni egy győzelmével a csoportja harmadik helyén végzett és nem jutott a felsőházi rájátszás küzdelmeibe. 
 
Ifjúsági Olimpia
Szingapúr
 
Fiú egyes:
1.selejtező kör - 8. selejtező csoport:
Lakatos Tamás - Kim Kwang Song (észak-koreai) 3:2 (8, -7, -11, 6, 10)
Lakatos - Omar Bedair (egyiptomi) 3:0 (6, 7, 10)
Lakatos - Rodrigo Tapia (ecuadori) 3:0 (7, 8, 8)
 
a legjobb 8 közé jutásért - 1. csoport:
Lakatos - Kim Dong Hyun (dél-koreai) 3:2 (8, -3, 5, -8, 8)
 
Leány egyes:
3. selejtező csoport:
Nagyváradi Mercédesz - Suthasini Sawettabut (tájföldi) 0:3 (-4, -5, -3)
Nagyváradi - Islem Laid (algériai) 3:0 (5, 11, 1)
Nagyváradi - Maria Xiao (portugál) 0:3 (-14, -6, -8)
 
Babos Tímea


szingapúri csarnok