Nyomtatóbarát változatSzingapúrban elkészítették az I. Ifjúsági Olimpia versenyeinek sorsolását. A verseny rajtjáig már csak két nap maradt hátra, augusztus 21-én már Lakatos Tamás és Nagyváradi Mercédesz is bekapcsolódik az olimpiai versenyek forgatagába.
A fiú egyes versenyszámban Lakatos Tamás a 8. helyen került kiemelésre. Ellenfelei a selejtező csoportban az egyiptomi Omar Bedair, az észak-koreai Kim Kwang Song, illetve az ecuadori Rodrigo Tapia lesz. Az egyiptomi versenyző személyében az arab bajnokot tisztelhetjük, az észak-koreai ifjú pedig igazi „sötét lónak” számít. Versenyekről nem ismerhetjük őt, viszont Szily György beszámolója alapján az edzéseken igen jó formát mutatott.
A 19. rangsorolt Nagyváradi Mercédesznek a leányok versenyében a tájföldi Suthasini Sawettabut, a portugál Maria Xiao és a algériai Islem Laid jutott ellenfélül. A tájföldi kislány a torna negyedik kiemeltje, nem mellesleg a 2010. évi Magyar Ifjúsági Nemzetközi Bajnokság győztese.
A csoportban található, szintén ázsiai kötődésű portugál fiatal ugyanakkor a 15. helyet foglalja el a rangsorban. A két magasabban rangsorolt játékos egyikének legyőzése mindenképp szükséges lesz ahhoz, hogy Mercédesz a felsőházi rájátszásban folytathassa. A lebonyolítás alapján ez a lehetőség a selejtező csoport első két helyén végző sportolókat illeti meg, mindez az egyes versenyszám mellett a csapatküzdelmekre is érvényes.
A csapatversenyben egyébként a magyar együttes majd a másodikként rangsorolt Dél-Koreai, a 20-ként rangsorolt Európa 5-ös valamint a 31. Interkontinentális 4-es számú gárdával méri össze tudását.
Utóbbi csapatok esetében vegyes alakulatokról van szó. Előbbit a cseh Bajger és a fehérorosz Baravok, utóbbit a malawi Massah és a san marinói Giardi alkotja.
Versenyzőink eredményeit a szövetség honlapján, a MOB honlapján, a
www.ittf.com honlapon, illetve az M2 televízió esti műsorában is nyomon követhetik majd.