Nyomtatóbarát változatA 2001-ben Terniben megrendezett Ifjúsági és Serdülő Európa-bajnokság után ismét kontinensbajnoki döntőt játszik a magyar serdülő fiú válogatott. A hétfői elődöntőben Lakatos Tamás és Szita Márton 3:0 arányban legyőzte a lengyelek meglepetéscsapatát, akik nagy vetélytársunkat Olaszországot verték meg a negyeddöntőben.
Hiába szárnyalt a lengyel együttes tehát a negyeddöntőben csapatunk egyértelműen jobbnak bizonyult ezen a találkozón. Versenyzőink mérlege egyébként szinte makulátlan a döntőig vezető úton, Lakatos Tamás még veretlen és Szita Márton is csak egyetlen mérkőzést vesztett a portugál Geraldo ellen. A kedden magyar idő szerint 15.30 órakor kezdődő fináléban Franciaország lesz Szily György együttesének ellenfele. A franciák az előzetes várakozásoknak megfelelően nagyon meggyőző formát mutatnak, még nem vesztett egyetlen mérkőzést sem az isztambuli tornán.
Sajnos másik elődöntőben érdekelt válogatottunk az ifjúsági leányok megint drámai körülmények között maradtak alul Romániával szemben. Egy évvel ezelőtt is egy végletekig kiélezett mérkőzésen tudtak a románok győzni, akkor a döntőben. A mérkőzés forgatókönyve azonban homlokegyenest eltérő módon íródott a 2009-es fináléhoz képest. Akkor Madarász Dóra legyőzte az első mérkőzésen Postoacat és Ambrus Krisztina kikapott Hiricitől. Most mindkét találkozó eltérő eredménnyel ért véget. A harmadik mérkőzésen tavaly győzni tudtunk Tóth Edina révén, Isztambulban Vincze jobbnak bizonyult Nagyváradi Mercédesznél. A következő összecsapáson Madarász Dóra is legyőzte Hiricit az ötödik szettben 5:9-ről fordítva, így az elmúlt évi döntőben két győztes mérkőzéssel végző román versenyző győzelem nélkül maradt. Viszont egyetlen találkozó eredménye nem változott egy év elteltével sem nagy bánatunkra. Akkor és idén is Postoaca nyert Ambrus Krisztinával szemben, pedig Krisztina már 7:4-es előnyre tudott szert tenni az ötödik játszmában. Mindent egybevetve leányaink a főtábla mérkőzéseit tekintve egy nehéz menetelést követően játszhatnak a harmadik helyért Franciaországgal.
Az ifjúsági fiú válogatott elszenvedte újabb vereségét, ezáltal kedden a helyosztók utolsó mérkőzésén Szlovénia ellen számukra az lesz a tét, hogy meg tudják-e őrizni első divízióbeli tagságukat. A 15. helyen záró nemzeti együttes ugyanis 2011-ben a legjobb csapatok között (1-16.) küzdheti meg EB szereplését.
Serdülő kisleányaink a 21-24. hely valamelyikén fejezik be a 2010. évi csapatverseny küzdelmeit. A spanyol találkozóra egyértelműen rányomta bélyegét Imre Leila húzódása (még korábban Nagypál Csilla küszködött sérülésből adódó problémákkal), ezáltal kedden a csapatversenyek zárónapján előbb Montenegró legjobb serdülő leányai lesznek Nagypál Csilláék ellenfelei.
53. Ifjúsági és Serdülő Európa-bajnokság
Isztambul
Ifjúsági fiú csapat:
a 13-16.helyért:
Magyarország - Románia 2:3
Do Phuong Nam - Hunor Szocs 0:3 (-6, -6, -5)
Perei - Lucian Munteanu 3:2 (-11, 12, -6, 5, 6)
Palatinus - Vasile Galatan 3:0 (5, 8, 8)
Perei - Szocs 1:3 (-9, -10, 9, -5)
Do Phuong - Munteanu 1:3 (-8, -10, 7, -5)
Ifjúsági leány csapat:
elődöntő:
Magyarország - Románia 2:3
Madarász - Camelia Postoaca 1:3 (-10, -9, 10, -8)
Ambrus - Cristina Hirici 3:2 (6, -2, -7, 6, 10)
Nagyváradi - Andrada Vincze 1:3 (-9, 7, -6, -7)
Madarász - Hirici 3:2 (10, -9, -11, 8, 9)
Ambrus - Postoaca 2:3 (-9, 9, -6, 9, -7)
Serdülő fiú csapat
elődöntő:
Magyarország - Lengyelország 3:0
Szita - Jakub Dyjas 3:0 (9, 3, 8)
Lakatos - Patryk Zatowka 3:2 (7, 10, -7, -10, 5)
Szita, Lakatos - Marcin Sankowski, Michal Bankosz 3:1 (-10, 9, 10, 3)
Serdülő leány csapat:
17-28. helyért:
Magyarország - Spanyolország 2:3
Nagypál - Sofia Zhang 3:2 (3, -9, 12,-8, 9)
Imre - Nora Escartin 0:3 (-4,-9, -9)
Nagypál, Imre - Zhang, Escartin 0:3 (-9, -7, -4)
Nagypál - Escartin 3:2 (5, 4, -4, -12, 8)
Imre - Zhang 1:3 (-10, 10, -5, -1)