Nyomtatóbarát változatNagy fordulat következett be az ifjúsági leány válogatott teljesítményében a vasárnapesti nyolcaddöntőhöz képest. Mindez elsősorban annak az eredménye, hogy Ambrus Krisztina is legjobb tudásához mérten játszott már a negyeddöntőben, csapattársa Madarász Dórának eddig mutatott produkciójában nem mutatkozott gond a torna ezen szakaszáig.
Hétfőn koradélután mindketten impozáns játékkal győzték le azt a Noskovat, aki még veretlenül állt az isztambuli Eb-n. Ellenfelünk éppen ebből kifolyólag nem véletlenül gondolkodott abban, hogy Noskova két győzelme mellett, majd a harmadik mérkőzéssel zsebelik be a sikert, számításaikat azonban igencsak keresztülhúzták a magyar lányok. Este Oláh Zsuzsanna együttese így a tavalyi aranyérmes Romániával mérkőzik a döntőbe jutásért, és remélhetőleg a 2009-ben elvesztett döntőt követően most a mi versenyzőink hagyhatják el győztesen az asztalt.
Serdülő fiú válogatottunk a hétfői délelőtti negyeddöntőben esélyt sem hagyott Oroszország legjobbjainak a sikerre. Játékosainkat még az sem zavarta meg, hogy az orosz válogatottban a felkészülési tornák során még nem látott, és az Eb-n eddig jó formát mutató védekező stílusú versenyző kapott bizonyítási lehetőséget. Szita Márton mindjárt a nyitómérkőzésen legyőzte az említett orosz ifjút és Lakatos Tamás, illetve a páros mérkőzés is abszolút a mi szánk íze szerint alakult. A negyeddöntők során ugyanakkor nem várt meglepetést okoztak a lengyelek, akik egyik nagy vetélytársunkat Olaszországot verték meg, így magyar-lengyel elődöntő következhet hétfőn 17.00 órától az isztambuli sportcsarnokban.
Ifjúsági fiú csapatunk második alkalommal szenvedett vereséget Dániától, most a 9-16. helyért zajló helyosztón voltak jobbak a skandinávok, ezáltal a 13-16. hely valamelyikét szerezhetik már csak meg Perei Gergelyék. Egy győztes mérkőzésre mindenképp szükség lenne még csapatunknak, mert a 16. helyen végző nemzeti válogatott a 2011. évi Eb-n a második divízióban kezdheti meg szereplését.
53. Ifjúsági és Serdülő Európa-bajnokság, Isztambul
Ifjúsági fiú csapat:
a 9-16.helyért:
Magyarország – Dánia 1:3
Perei – Jonathan Groth 0:3 (-4, -4, -5)
Do Phuong – Asbjorn Reenberg 1:3 (-7, -8, 5,-3)
Palatinus – Sebastian Haack 3:0 (10, 5, 5)
Perei – Asbjorn Reenberg 2:3 (11, -5, -3, 1, -9)
Ifjúsági leány csapat:
negyeddöntő:
Magyarország – Oroszország 3:1
Madarász – Anastasia Golubeva 3:0 (9, 3, 5)
Ambrus – Yana Noskova 3:1 (5, -9, 7, 4)
Nagyváradi – Tatiana Ryabova 0:3 (2, 5, 9)
Madarász – Noskova 3:1 (-9, 9, 6,7)
Serdülő fiú csapat:
negyeddöntő:
Magyarország – Oroszország 3:0
Szita – Stepan Shaposhnikov 3:0 (1,7, 6)
Lakatos – Andrey Petukhov 3:1 (9, -6, 9, 6)
Lakatos, Szita – Kirill Shvets, Petukhov 3:0 (5, 8, 9)