Nyomtatóbarát változatKellemetlen közjáték zavarta meg az utánpótlás EB harmadik versenynapjának délutánját. A csapatversenyszámok főtábláinak párosítása több módosítást követően érte el végleges állapotát, és mindez igencsak felborzolta a kedélyeket az egyre inkább fokozódó versenyhangulatban.
Csapataink számára a sorsolás utolsó verziója lett a legnehezebb, főként ha a torna későbbi szakaszára gondolunk (az ifi leányokat az oroszokkal hozta össze a sors a negyeddöntőben, a serdülő fiú pedig elődöntőbe jutásuk esetén az olaszokkal mérkőznek), de már a legjobb 8 közé jutásért is roppant kellemetlen ellenfeleket kaptak előbb említett válogatottjaink, melyet az eredmények egyértelműen igazoltak.
A ifjúsági leányok „véres” mérkőzésen tudtak felülkerekedni az ukránok felett Madarász Dóra kettő és Ambrus Krisztina egy győzelmével. Gyakorlatilag egyetlen szett döntött a találkozó végjátékban, melyet Krisztina végül megfelelő koncentrációval hozni tudott, az azonban biztos, hogy a hétfői versenynapon több kell majd Oroszország ellen ahhoz, hogy érmes álmaink valóra válhassanak.
A serdülő fiú válogatott szintén az oroszokkal mérkőzik majd a legjobb négy közé kerülésért a Portugálok felett aratott győzelemnek köszönhetően. A zöld-bordó gárda az egyik legjobb játékerőt képviselő ellenfélnek számított a verseny ezen szakaszában a sorsolás során kapható vetélytársak közül, és bizony igencsak nehezen indult az összecsapás a mieinknek. Geraldo legyőzte Szita Mártont, és Lakatos Tamás számára két szetten keresztül kellemetlen perceket okozott Chen, de ezután már csak egy-egy játszmát engedett ki kezéből párosunk és Tamás, így következhet az éremért zajló hétfői magyar-orosz mérkőzés.
A nyolcaddöntőbe jutás utolsó lehetőségét megragadó ifjúsági fiúk számára nem tartogatott sok jót a sorsolás, a végső győzelemre esélyes németeknél azért ők is kaphattak volna kedvezőbb ellenfelet. Sajnos nem így lett, viszont tény, hogy igencsak megnehezítették a német alakulat dolgát válogatottunk játékosai. Perei Gergely ismét azt a formáját mutatta első mérkőzésén, mellyel a korosztály legjobbjainak méltó vetélytársa, de Do Phuong Nam és Palatinus Martin ugyancsak biztatóbban mozgott, mint korábban. A 9-16. helyért zajló helyosztókon elsőként Dániával játszik együttesünk, adott tehát a lehetőség revansot venni a még szombaton elszenvedett vereségért.
A harmadik játéknapon a kisleányok is megszerezték első győzelmüket, sikerrel vették tehát a helyosztók első akadályát. Áldozatuk Belgium volt, a győzelemből Imre Leila kettő, Nagypál Csilla pedig egy nyertes mérkőzéssel vette ki a részét.
53. Ifjúsági és Serdülő Európa-bajnokság, Isztambul
Ifjúsági fiú csapat:
főtábla a 8 közé jutásért:
Magyarország – Németország 1:3
Perei – Christoph Schmidl 3:1 (11, 6, -4, 7)
Do Phuong – Patrick Franziska 1:3 (-10, 11, -3, -8)
Palatinus – Arne Hölter 1:3 (-8, -11, 11, -10)
Perei – Patrick Franziska 0:3 (-4, -3, -4)
Ifjúsági leány csapat:
főtábla a 8 közé jutásért:
Magyarország – Ukrajna 3:2
Madarász – Anastasiya Rybka 3:0 (7, 6, 2)
Ambrus – Polina Trifonova 1:3 (-6, -5, 9, -7)
Nagyváradi – Valeriya Stepanovska 1:3 (9, -8, -10, -7)
Madarász – Trifonova 3:0 (6, 15, 8)
Ambrus – Rybka 3:2 (11, -8, 6, -9, 5)
Serdülő fiú csapat:
főtábla a 8 közé jutásért:
Magyarország – Portugália 3:1
Szita – Joao Geraldo 1:3 (-9, -11, 7, -9)
Lakatos – Diogo Chen 3:2 (7, -8, -10, 5, 5)
Lakatos, Szita – Chen, Costa 3:1 (7, -6, 7, 4)
Lakatos – Geraldo 3:1 (-10, 8, 8, 4)
Serdülő leány csapat:
a 17-28. helyért, K-csoport:
Magyarország – Belgium 3:2
Nagypal – Evi Janssens 3:0 (5, 8, 12)
Imre – Nathalie Marchetti 3:1 (-5, 6, 8, 5)
Nagypál, Imre – Florence Vanacker, Marchetti 1:3 (-5, 9, -11, -7)
Nagypál – Marchetti 0:3 (-4, -0, -4)
Imre – Janssens 3:1 (8, -12, 4, 9)