Nyomtatóbarát változatMadarász Dóra ifjúsági leány egyesben szerzett bronzérmét követően egy ezüstéremmel bővült éremkollekciónk az isztambuli Utánpótlás EB előtti utolsó felkészülési tornán a Lengyel Nemzetközi Bajnokságon. A Lakatos Tamás, Szita Márton serdülő fiú csapat esélyeshez méltó teljesítménnyel jutott a fináléba.
A döntőig vezető úton Belgium, Lengyelország harmadik csapata, illetve Svédország ellen egyetlen mérkőzést sem veszítettek, ilyen előzmények után kerülhetett tehát sor a franciákkal szembeni aranyéremért zajló összecsapásra.
Ezen a várakozásnak megfelelően kiegyenlített küzdelem zajlott, Lakatos Tamás révén kétszer is sikerült egyenlíteni csapatunknak, sajnos azonban a mindent eldöntő ötödik összecsapás és így a torna a francia együttes sikerével zárult. Pedig Szita Márton három játszma befejezését követően 2:1-re vezetett Bouloussa-val szemben, a következő két szett végjátékában viszont már (10:12 és 12:14) Márton ellenfelének sikerült jobban az összpontosítás.
Kellemes meglepetése volt a csapatküzdelmeknek ifjúsági fiú együttesünk játéka, akik a nyolcaddöntőben Svédországot búcsúztatták. A győzelemhez Do Phuong Nam, Palatinus Martin és Perei Gergely egyaránt hozzájárult egy partival, ráadásul a mérkőzés folyamán Do Phuong legyőzte az ifjúsági fi egyes győztesét Soderlundot. Ráadásul a következő fordulóban is csak egy hajszál választotta el a belgák elleni sikertől a mieinket, de a találkozó végén a belgák örülhettek 3:2-es sikerüknek. A második helyen kiemelt ifjúsági leány válogatottunk hasonlóan a fiúkhoz roppant közel állt az éremszerzéshez. A negyeddöntőben a mindig nagy rivális Németország tudta megállítani az Ambrus Krisztina, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz alkotta gárdát, egy öt mérkőzésig nyúló ütközetben.
Lengyel Nemzetközi Bajnokság
Wladyslawowo
Ifjúsági fiú csapat:
1. Lengyelország
2. Belgium
3. Csehország és Franciaország
5-8. Magyarország (Do Phuong Nam, Palatinus Martin, Perei Gergely)
Ifjúsági leány csapat:
1. Japán „A”
2. Japán „B”
3. Lengyelország „A” és Németország
5-8. Magyarország (Ambrus Krisztina, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz)
Serdülő fiú csapat:
1. Franciaország
2. Magyarország „A” (Lakatos Tamás, Szita Márton)
3. Svédország és Oroszország „A”
9-16. Magyarország „B” (Ecseki Nándor, Sabján Gergely, Szudi Ádám)