Nyomtatóbarát változat
2010. május 22-én szombaton útnak indul a magyar férfi és női asztalitenisz válogatott az orosz fővárosba, hogy részt vegyen a jubileumi 50. alkalommal megrendezésre kerülő Csapat Világbajnokságon. Némiképp meglepő lehet, de Moszkva május 23-30. között első alaklommal lesz házigazdája a sportág világbajnokságának.
Női válogatottunk két évvel ezelőtt Kínában nagy bravúrral a legjobb európai együttesként az ötödik helyen végzett. Tóth Krisztináéknak idén is szükségük lesz a jó teljesítményre ahhoz, hogy az alapvető célkitűzésnek számító legjobb 12 csapat közé kerülést teljesíthessék. Ehhez selejtező csoportjukban az 1-3. hely valamelyikének megszerzése szükségeltetik, melyért a sorsolás ismeretében igencsak nagy küzdelem várható. A dél-koreai és hongkongi válogatott egyértelműen a világ legerősebb gárdái közé tartozik, de van egy harmadik ázsiai csapat is csoportunkban. Az észak-koreaiak erőssége igencsak nehezen mérhető, hiszen kevés nemzetközi eseményen van mód a velük való találkozásra, de az ázsiai, női asztalitenisz erejét figyelembe véve kemény mérkőzésre van kilátás. Miként a franciák és az ukránok ellen is, hiszen előbbiek honosított kínai játékossal érkeznek a VB helyszínére, utóbbiaknak pedig az elmúlt időszakban nemzetközi szinten az egyik legtöbbet fejlődött versenyző (Pesotska) lesz a vezéregyénisége.
A magyar csapat tengelyét változatlanul a Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina hármas képezi, mellettük Pergel Szandra készülhet a megmérettetésre. A hazai eseményeken a közelmúltban remek eredményeket produkáló Pergel Szandra számára nem teljesen ismeretlen a világbajnokság hangulata, 2007-ben Zágrábban már ott volt az Egyéni Világbajnokságon, de a moszkvai csapatverseny egy újabb fontos állomást jelent majd eddigi pályafutásában.
Férfi versenyzőink az első osztályban való bennmaradás reményében vágnak neki az oroszországi tornának. 2008-ban Kínában mindez már sikerült a még automatikusan első osztályt jelentő 18. helyezés elérésével. Együttesünk csoportjában az olimpiai ezüstérmes Németország és a két évvel ezelőtti VB bronzérmese Japán számít a favoritnak, de mellettük ott van a 2005-ös Európa-bajnok Dánia Maze-val a soraiban. Számunkra a selejtező csoportkörben reális győzelmi esély a spanyol és a horvát válogatott ellen kínálkozik. Mindent egybevetve a válogatott első osztályú tagságának megőrzésében sok múlik majd Jakab János teljesítményén, aki a szenzációt jelentő Düsseldorfba való igazolásával készülhet a versenyre. Jakab Jánoshoz hasonlóan a válogatott rangidősének számító Pázsy Ferenc ugyancsak oszlopos tagját képezte a 2008-as világbajnoki csapatnak. A részvétel tekintetében már rutinosnak számító játékosaink mellett két VB újoncot avat a férfi együttes. Kosiba Dániel 2009-ben még az ifjúságiak között ért el szép sikereket (Ifjúsági EB bronzérem, Ifjúsági VB ezüstérem), és debütálhatott ugyanakkor első Európa-bajnokságán, idén pedig már elérkezett számára a világbajnoki részvétel lehetősége. Pattantyús Ádám karrierjének is minden bizonnyal emlékezetes állomását jelenti a moszkvai seregszemle. A korábban utánpótlás majd felnőtt válogatott, jelenleg Ausztriában idegenlégióskodó, védekező stílusú versenyző szintén első alkalommal próbálhatja ki tudását sportágának egyik legrangosabb eseményén.
A selejtező csoport menetrendje:
Május 23-án 10.00 óra Magyarország – Ukrajna (női)
13.00 óra Magyarország – Japán (férfi)
Május 24-én 13.00 óra Magyarország – Hong Kong (női)
16.30 óra Magyarország – Dánia (férfi)
Május 25-én 13.00 óra Magyarország – Dél-Korea (női)
16.30 óra Magyarország – Spanyolország (férfi)
Május 26-án 10.00 óra Magyarország – Horvátország (férfi)
13.00 óra Magyarország – Észak-Korea (női)
16.30 óra Magyarország – Németország (férfi)
Május 27-én 10.00 óra Magyarország – Franciaország (női)