Nyomtatóbarát változat
A női egyes és páros küzdelmekkel megkezdődött a 2010. év legrangosabb hazai versenye. Mindössze egyetlen meglepetést hozott az első nap, hiszen az első helyen kiemelt Póta Georgina 4-3 arányú vereséget szenvedett a feltörekvő fiatal tehetségtől, Ambrus Krisztinától.
A soltvadkerti lány remek formában kezdte meg az évet, hiszen a három héttel ezelőtti Magyar Ifjúsági Pro Tour versenyen megszerzett második helye után vasárnap már a négy közé játszhat a felnőttek között. Ellenfele a 2001-ben országos bajnoki címet szerző Molnár Zita lesz.
A többi mérkőzésen – az egyesben és a párosban egyaránt – minden további mérkőzés a papírforma szerint alakult. A negyeddöntő párosítása: Ambrus Krisztina (Soltvadkerti TE) –Molnár Zita (Univer KTE Kecskemét), Braun Éva (BSE) –Pergel Szandra (Budaörsi SC),
Fazekas Mária (Saarlouis) –Kertai Rita (Postás SE) és Li Bin (Bad Driburg)–Lovas Petra (Postás SE).