Nyomtatóbarát változatAmbrus Krisztina számára nem okozott nehézséget a Klaudia Kusinskat verő szlovén Alex Galic legyőzése mellyel eldőlt, hogy 2009-es esztendő után ismét lesz magyar résztvevője a leány egyes versenyszám elődöntőjének.
fotó: Kalocsai Richárd
A döntőbe jutásért Krisztina ellenfele a Tatán csapatban már egy aranyérmet szerző francia Alice Abbat lesz. A leányoknál másik negyeddöntőbeli résztvevőnk az ifjúságiak között első évesnek számító Nagyváradi Mercédesz volt. Játékosunk a négy közé jutásért zajló mérkőzésen fej-fej mellett haladt a tájföldi Suthasini Sawettabuttal, a negyedik szett után 2:2 állt az eredményjelzőn, ezt követően azonban már az ázsiai kislány percei következtek, akinek játékerejéről mindent elmond, hogy a 2009. évi Japánban rendezett Serdülő Világjátékon szerzett ifjúsági olimpiai kvótát.
A fiúknál ismét biztató formát nyújtott Perei Gergely, melynek nem is maradt el az eredménye. A legjobb nyolc közé jutásához a koreai Cheon Min Hyuck keresztül vezetett a magyar versenyző útja. Ennek a feladatnak a megoldásához jó játékra és komoly koncentrációra volt szükség, hiszen a koreai fiatal két szettes előnyre tett szert a mérkőzés elején. Az elődöntő eléréséhez a francia Brossier legyőzése azonban már nem sikerült, 2009-ben a Serdülő Magyar Nemzetközin valamennyi versenyszámban aranyérmet szerző francia hat szettben bizonyult jobbnak végül legeredményesebb fiú versenyzőnknél.
A fiúknál Perei Gergely mellett az utolsó napon szintén versenyben lévő Lakatos Tamás vasárnapra is átmentette jó formáját. Igaz a nyolcaddöntőben alul maradt koreai ellenfelével szemben, de Cho Jae Jun az ázsiai delegáció legjobb fiú versenyzőjének számít, aki ellen egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a még serdülő korú magyar játékos.
JOOLA Magyar Ifjúsági Nemzetközi Bajnokság
Tata
Leány egyes:
negyeddöntő:
Ambrus – Alex Galic (szlovén) 4:0
Nagyváradi - Suthasini Sawettabut (tájföldi) 2:4
Fiú egyes:
nyolcaddöntő:
Perei Gergely - Cheon Min Hyuck (dél-koreai) 4:2
Lakatos Tamás – Cho Jae Jun (dél-koreai) 2:4
negyeddöntő:
Perei – Benjamin Brossier (francia) 2:4
Fiú páros:
elődöntő:
Filip Cipin, Frane Kojic (horvát) – Cheon Min Hyuck (dél-koreai) 3:1
Miho Simovic, Ivan Zeljko (horvát) – Vladimir Radonjic, Kristian Dalea (szerb) 3:0
Leány páros:
elődöntő:
Aleksandra Radonjic, Aliz Durcik (szerb) – Dijana Holok, Anelia Lupulesku (szerb) 3:0
Suthasini Sawettabut, Sofia Polcanova (tájföldi, moldáv) –
Andrea Todorovic, Eva Tot (szerb) 3:0
Perei Gergely