A Budaörsi SC és a CVSE-MÁVÉPCELL Celldömölk csapata a legjobb négyben a KSZL-ben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatMindkét nemben egy-egy magyar csapat képviseli hazánkat a Klubcsapatok Szuper Ligájának elődöntőjében. 
A nőknél a Budaörsi SC a selejtező csoportjában a második helyen végzett, majd a cseh Hodonin elleni kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé három osztrák csapat mellett. Az elődöntő első mérkőzésén a világranglista 18.helyét elfoglaló osztrák Liu Jia-val és a szintén az első százban lévő cseh Vacenovska-val felálló Linz AG Froschberg ellen idegenben bravúros döntetlent értek el úgy, hogy a cseh aválogatott legerősebb embere ellen Pergel Szandrának és Recko Emmának is sikerült nyernie.
Másik két női csapatunk, az ASE Orosháza és a Szekszárd AC a 7-10. helyezésért játszhatnak.
A férfiaknál a 2009/2010. évi KSZL bajnokságban egyetlen magyar csapat indult, a CVSE-MÁVÉPCELL, amely hasonlóan a budaörsi együtteshez, a selejtező csoportjából másodikként jutott tovább. A negyeddöntőben a celldömölki győzelem után elegendő volt egy döntetlen az SKST Bratislava ellen a legjobb 4 közé jutásért.  Az elődöntőben a versenysorozat első helyen kiemelt, a Werner Schlagerrel és Chen Weixinggel felálló SVS Niederösterreich az ellenfele; az első mérkőzést idegenben 6:2 arányban elveszítette.

1. forduló