Tóth Krisztina 2003 után ismét bronzérmes az Európa TOP 12 Bajnokságon – a férfiaknál és a nőknél is megismétlődnek a tavalyi finálék

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatA szombati bravúros menetelés után vasárnap a holland Li Jiao elleni elődöntő várt Tóth Krisztiánra a Düsseldorfban zajló Európa TOP 12 Bajnokságon.

Remek formát mutató versenyzőnk, ha lehet ilyet mondani igazi TOP 12 „menővel” került össze az elődöntőben, hiszen a mára már narancsmezes színben szereplő játékos 2007-ben és 2008-ban is a verseny győztese volt, egy évvel ezelőtt pedig a második helyen végzett. Az összecsapás végül négy játszmában dőlt el Li Jiao javára, ami azt jelenti, hogy az eddigi egy ezüst (2005.) és egy bronzérem (2003.) mellé egy újabb TOP 12 medál kerül Tóth Krisztina már eddig is érmektől roskadozó vitrinjébe.
A hölgyek tavalyi fináléja egyébként megismétlődik, mert a másik ágon a címvédő Li Qian szintén a döntő résztvevője lesz. 2009-ben éppen ő akadályozta meg Li Jiaot abban, hogy a holland zsinórban három elsőséget könyvelhessen el.
 
A férfiaknál talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a német Timo Boll ott lesz a döntőben, és ötödik elsőségért szállhat harcba, miután a vasárnapi elődöntőben hat játszmában kerekedett felül a görög Kreangan. Ellenfele az eddig szintén négy alkalommal aranyérmes fehérorosz Szamszonov lesz, akinek a neve mellett nem kevés, szám szerint öt elvesztett finálé is sorakozik, melyekből háromszor éppen a balkezes némettel szemben – legutoljára tavaly - maradt alul.
 
Európa TOP 12 Bajnokság
Düsseldorf
 
Nők:
elődöntő:
Tóth Krisztina – Li Jiao (holland) 0:4 (-5, -9, -12, -6)
Li Qian (lengyel) – Li Jie (holland) 4:2