Nyomtatóbarát változatTizenötödik alkalommal rendezi meg a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya egykori játékosa az 1995-ben, versenyre utazás közben, 13 évesen, tragikus baleset következtében elhunyt Molnár János emlékére kiírt nemzetközi utánpótlásversenyét.
A zuglóiak Szőnyi úti csarnokában csütörtöktől vasárnapig zajló, összesen öt korosztály számára kiírt viadalra húsz ország 209 versenyzője nevezett. Különlegesség, hogy Európán kívülről is jó néhány sportoló érkezik: asztalhoz állnak thaiföldi, egyiptomi és brazil fiatalok is. A legnagyobb létszámú külföldi küldöttség a svédeké lesz: a skandináv ország 21 újonc, serdülő, illetve ifjúsági korú versenyzőt nevezett. A viadalon létszámkorlátozás nélkül vehet részt a teljes magyar fiú utánpótlás.
A négy napos seregszemlén a szervezők hagyományosan kiegészítő programot is kínálnak az ideérkezőknek: péntek este a teljes mezőny autóbuszos városnézésen vehet részt.
A műsor. Csütörtök (15.30): újonc II (1998-ban születettek), újonc III (1999-ben és később születettek). Péntek (10.00): újonc I (1997-ben és később születettek). Szombat (10.00): serdülő. Vasárnap (10.00): ifjúsági.