Nyomtatóbarát változatA női válogatottunk a 12., a férfi a 16. helyen zárta a csapatversenyeket a stuttgarti Európa-bajnokságon.
Ha figyelembe vesszük azt, hogy a nőknél kiesett az olasz, illetve az orosz válogatott, a férfiaknál a tavalyi EB 3. harmadik helyezettje, még örülhetnénk is annak, hogy Téglás Péter csapata bent tudott maradni az első divízióban. Másrészről azonban női játékosaink a tavalyi EB 2. helyezettjeként érkeztek a német városba, míg a férfiak az első két meccsen nyújtott teljesítményük alapján az első 8 közé kellett volna, hogy kerüljenek. Most nem volt szerencsénk, de az elmúlt években Fortuna lányaink mellett állt, törvényszerű, hogy egyszer elfordul mellőlünk. Mindkét nem első divíziója rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyt takart; nagyon nehéz lett volna bármelyik mérkőzésre biztosat fogadni.
A 2008. évi Európa-bajnokság mindkét győztes csapatának sikerült a címvédés, hiszen a nőknél a hollandok nyertek 3:1 arányban a lengyelekkel szemben, míg a hazai pálya előnyét élvező német férfi válogatott 3:2-re múlta felül a dánokat. Az északiak mindkét győzelmét Maze szerezte.
A mai napon elkezdődtek az egyéni számok selejtezői is. Mi három mérkőzésen voltunk érdekeltek, a férfi egyesben Nagy Krisztián és Kosiba Dániel, valamint a férfi párosban a Nagy, Kosiba pár révén. A két fiatal játékos „együttese” szép győzelmet aratott, hiszen 0-2-ről tudott fordítani a svéd kettőssel szemben; a döntő szettben 10-5-ről még kiegyenlített az Akertstrom, Tornqvist páros, de az utolsó két poén a fiataljainké volt. Nagy Krisztián az egyes selejtező mérkőzésén is a svéd Akertstrommal találkozott, de sima, 4-0-s vereséget szenvedett.
Jobban sikerült a rajtja Kosiba Dánielnek, az Eb-újonc, utolsó éves ifjúsági játékosunknak, aki az olasz Rech Daldosso-t 4-0 arányban legyőzte, és felkerült a főtáblára.
A holnapi napon már minden játékosunk az asztalhoz áll, és megkezdi az egyéni, illetve a páros mérkőzéseit.
Magyarország – Törökország 1:3
Madarász Dóra – F. Ozler 1:3 (-8, 8, -9, -1)
Lovas Petra – M. Hu 2:3 (5, -9, 12, -6, -2)
Póta Georgina – S. He 3:0 (7, 4, 9)
Madarász – M. Hu 0:3 (-10, -3, -4)
NŐI
Végeredmény:
1. Hollandia – a döntőben 3:1
2. Lengyelország
3. Csehország és
Horvátország
5. Németország
6. Fehéroroszország
7. Románia
8. Franciaország
9. Ukrajna
10. Spanyolország
11. Törökország
12. Magyarország (Lovas Petra, Madarász Dóra, Póta Georgina, Tóth Krisztina, edző: Téglás Péter
13. Ausztria
14. Olaszország
15. Oroszország
16. Litvánia
2. Divízió, végeredmény:
1. Svédország
2. Luxemburg
3. Szlovákia
4. Szerbia
FÉRFI
Végeredmény
1. Németország – a döntőben 3:2
2. Dánia
3. Románia és
Ausztria
5. Horvátország
6. Fehéroroszország
7. Csehország
8. Svédország
9. Oroszország
10. Lengyelország
11. Spanyolország
12. Szerbia
13. Franciaország
14. Szlovénia
15. Belgium
16. Magyarország (Jakab János, Kosiba Dániel, Nagy Krisztián, Zwickl Dániel, edző: Harczi Zsolt)
2. Dívizió, végeredmény:
1. Portugália
2. Görögország
3. Anglia
4. Olaszország
FÉRFI PÁROS
a 64 közé jutásért:
Nagy Krisztián, Kosiba Dániel – Akerstrom, Tornqvist (svéd) 3:2 (-3, -3, 3, 8, 10)
FÉRFI EGYES
a 128 közé jutásért:
Kosiba Dániel – Rech Daldosso (olasz) 4:0 (8, 7, 7, 7)
Nagy Krisztián – Akerstrom (svéd) 0:4 (-8, -8, -5, -4)