Nyomtatóbarát változatA 2009-es év szeptemberének első hétvégéjén két év után ismét vegyes páros Európa-bajnokságra került sor. Az Európai Asztalitenisz Unió rendhagyó döntésének értelmében az egyszer már törölt és idén újonnan életre hívott versenyszámot a többi versenyszámtól függetlenül, önálló eseményként bonyolították le a szerbiai Szabadkán.
Részben ebből, részben pedig abból adódóan, hogy a torna a szeptember közepén zajló csapat, egyes és páros Európa-bajnokság felkészülési időszakába esett, így meglehetősen foghíjas, tizenegy országot számláló mezőny gyűlt össze.
A résztvevőket négy darab ötfős csoportba sorsolták, ahonnan a csoport első és második helyezettjei jutottak a negyeddöntőbe. A győzelmet a papírformának megfelelően a címvédő Karakasevic, Paskauskiene (szerb, litván) páros szerezte meg, akik a 2000-es, a 2005-ös és a 2007-es esztendő után is az élen végeztek. Utoljára két évvel ezelőtt szintén Szerbiában rendezték egyébként az Eb-t, csak Belgrádban még a vegyes páros bajnokait a többi versenyszám győztesével együtt ünnepelhették.
Vegyes páros Európa-bajnokság, Szabadka
Végeredmény:
1. Aleksandar Karakasevic, Ruta Paskauskiene (szerb, litván) – a döntőben 4:1
2. Evgueni Chtchetinine, Viktoria Pavlovich (fehérorosz)
3. Andrei Filimon, Elizabeta Samara (román) és
Bora Vang, Sirin He (török)