Kiesett a férfi válogatottunk az első divízióból a stuttgarti Európa-bajnokságon

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Ma délelőtt egyidőben játszottak válogatottaink: női csapatunk a 9-16., a férfiak pedig a 13-16. helyért.
frissítve
A mezőny kiegyenlítettségét igazolja, hogy női válogatottunknak azzal az orosz csapattal kellett megküzdenie a biztos bentmaradásért, amellyel a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon a döntőt játszotta. Mindhárom játékosunk egy-egy győzelemével sikerült – hasonlóan a brémai EB-hez – megnyerni ezt a találkozót, így biztossá vált, hogy a Téglás Péter által irányított csapat a következő kontinens-találkozón is az első osztályban folytathatja.
Ugyanez nem sikerült azonban a férfi válogatottunknak. A kezdeti bravúrok után a harmadik napon a szlovének elleni vereség már azt jelentette, hogy kiestek, így legközelebb a második divízióból való feljutás lesz a feladatuk.
A délutáni mérkőzéseken mindkét válogatott edző lehetőséget adott a fiataloknak, hogy az EB harmadik napján asztalhoz állhassanak. Női csapatunk – ahogy előzőleg a Bátorfi Csilla által irányított olasz válogatott – kikapott az ukrán válogatottól, míg a belga válogatott „visszavágott” az első csoportselejtező mérkőzésen elszenvedett vereségért, és 3:1 arányban nyert a csapatunk ellen. Így a magyarok a 16. helyen végeztek; a nők még ma délben játszanak a 11-12. helyért, és megkezdődnek az egyéni ás páros selejtező mérkőzések.
 
NŐI                                                                                        
 
a 9-16.helyért:
Magyarország – Oroszország         3:2
Tóth Krisztina – A. Tikhomirova         3:0 (12, 7, 7)
Póta Georgina – I. Kotikhina              2:3 (-6, 9, 8, -7, -7)
Lovas Petra – E. Troshneva               3:0 (5, 10, 3)
Tóth - I. Kotikhina                                 2:3 (-10, 5, -5, 6, -8)
Póta - A. Tikhomirova                          3:1 (6, 3, -6, 7)
 
a 9-12. helyért:
Magyarország – Ukrajna                  0:3
Póta Georgina – M. Pesotska          1:3 (-8, -9, 6, -11)
Lovas Petra – T. Sorochynska        0:3 (-6, -7, -9)
Madarász Dóra – G. Gaponova        0:3 (-13, -8, -8)


FÉRFI
 
a 13-16. helyért:
Magyarország – Szlovénia              2:3
Zwickl Dániel – B. Tokic                    1:3 (-4, 10, -9, -8)
Jakab János – S. Lasan                    3:0 ( 9, 5, 9)
Kosiba Dániel – M. Horvat                 3:2 (7, -8, 8, -3, 9)
Zwickl – S. Lasan                                1:3 (9, -5, -4, -11) 

a 15-16. helyért:
Magyarország – Belgium                1:3
Kosiba Dániel – K. Vitta                    0:3 (-12, -7, -7)
Nagy Krisztián – Y. Vostes                2:3 (-4, 7, -12, 7, -4)
Zwickl Dániel – B. Rogiers               3:1 (-9, 8, -10, -5)
Kosiba - Y. Vostes                              0:3 (-2, -4, -10)