Ezüstérmes az ifjúsági leány csapat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egy hajszál választotta el a lányokat a dobogó legfelső fokától.

Drámai mérkőzést követően ezüstéremmel zártuk az ifjúsági leányok csapatversenyét a prágai Európa-bajnokságon.
Akik látták élőben a közvetítést azoknak nagyon nehéz volna bármi újat mondani a történtekről, hiszen Zwickl Dániel tolmácsolásában a mérkőzést körülvevő hangulatba gyakorlatilag teljes betekintést nyerhettünk. És bizony el kell mondanunk, hogy nagyon szép számmal szurkoltak lányainkért - Tóth Krisztinával az élen - a képernyők előtt, amiért külön köszönet jár mindenkinek. Voltak azonban bizonyára, akik valamilyen oknál fogva nem tudták nyomon követni az eseményeket, ezért részükre el kell mondanunk néhány adalékot. Az összecsapás során kétszer is vezetéshez jutottunk, előbb Madarász Dóra verte meg Postoacat, majd 1:1-es állásnál Tóth Edina győzött Sebe ellen. Az eddig talán halványabb Hirici a döntőre nagyon összeszedte magát Ambrus Krisztina és Madarász Dóra sem találta balkezes játékának ellenszerét. 2:2-es állásnál következett az Ambrus – Postoaca mérkőzés, amely végül a román leány győzelmével zárult. Lehetne talán olyan közhelyeket puffogtatni, hogy például az események idővel megszépülnek majd, de látva hölgyeink jelenlegi szomorúságát, én ezt most nem tenném, mint ahogy a mélyebb szakmai elemzésnek sem most érkezett el az ideje. Tény azonban, hogy a rendkívül kiélezett nemzetközi mezőnyben Európa második legjobb csapatával rendelkezünk, amely ráadásul helyezésével kivívta az Ifjúsági Világbajnokságon való részvétel jogát. Büszkék lehetünk Heraklész Bajnokprogramos fiataljainkra, így zárásként következzen tehát ezüstérmes csapatunk összeállítása, mely a következő volt: Ambrus Krisztina, Madarász Dóra, Tóth Edina, Tóth Kata, edző: Vámossyné Oláh Zsuzsanna.
Nem szabad megfeledkeznünk többi csapatunkról sem, akik a helyosztókkal szintén befejezték a csapatversenyben szereplésüket.
Az ifjúsági fiúk és serdülő leányok egyaránt a nyolcadik helyen végeztek, míg a „kisfiúk” a 10. helyen zártak.
Hagyományosan a szerdai nap szabadnapnak számított az eddigi EB-k programjában, a rendkívül nagy indulói létszám miatt azonban idén ez másképp van. A serdülő vegyes párosokkal megkezdődnek az egyéni versenyszámok és a Szita Márton, Hepke Johanna, az Ecseki Nándor, Matastik Eszter és a Szudi Ádám, Arlouskaya (magyar, fehérorosz) párost már asztalhoz is szólítják.
 
Ifjúsági fiú csapat:
a 7. helyért:
Magyarország – Olaszország 2:3
Do Phuong – Luini                      3:1
Palatinus – Bisi                           0:3
Perei – Dernini                            3:1
Do Phuong – Bisi                       1:3
Palatinus – Luini                        1:3
 
Végeredmény:
1. Franciaország
2. Svédország
3. Németország
4. Portugália
…8. Magyarország (Do Phuong Nam, Kosiba Dániel, Palatinus Martin, Perei Gergely, Schaffer Dániel, edző: Harczi Zsolt)
 
Ifjúsági leány csapat:
Döntő:
Magyarország – Románia    2:3
Madarász – Postoaca             3:1
Ambrus – Hirici                        1:3
Tóth E. – Sebe                         3:2
Madarász – Hirici                    0:3
Ambrus – Postoaca               1:3
 
Végeredmény:
1. Románia
2. Magyarország (Ambrus Krisztina, Madarász Dóra, Tóth Edina, Tóth Kata, edző: Oláh Zsuzsanna)
3. Lengyelország
4. Németország
 
Serdülő fiú csapat:
a 9. helyért:
Magyarország – Olaszország 1:3
Szudi - Piria                                  3:2
Ecseki – Mutti                               0:3
Szudi, Ecseki – Mutti, Seretti     1:3
Szudi – Mutti                                 2:3
 
Végeredmény:
1. Franciaország
2. Svédország
3. Románia
4. Csehország
…10. Magyarország (Ecseki Nándor, Lakatos Tamás, Szita Márton, Szudi Ádám, edző: Szily György)
 
Serdülő leány csapat:
a 7. helyért:
Magyarország – Oroszország 2:3
Matastik – Guseva                        2:3
Hepke – Rossikhina                    3:1
Matastik, Hepke – Noskova, Blazhko 0:3
Hepke – Guseva                          3:0
Matastik – Rossikhina                1:3
 
Végeredmény:
1. Németország
2. Szerbia
3. Románia
4. Portugália
…8. Magyarország (Hepke Johanna, Matastik Eszter, Nagyváradi Mercédesz, edző: Iván Csaba)