Három együttesünk küzd hétfőn az éremért

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Vasárnap délután a nyolcaddöntőket rendezték a monumentális prágai O2 csarnokban, melyet 3:1-es mérleggel zártunk.
Az élre kívánkozik az Iván Csaba vezette serdülő leány csapat sikere főképp azért, mert az ő negyeddöntőbe kerülésük számít a legkellemesebb meglepetésnek, figyelembe véve a torna előtti kiemelési sorrendet. Leányaink a szombati hollandok elleni drámai mérkőzés után vasárnap Szlovénia válogatottját győzték le, így hétfőn következhet az éremért Szerbia. Remélhetőleg a kislányok hasonló sikerrel járnak majd, mint ifjúsági csapataink, akik egyaránt a szerbek felett arattak győzelmet a legjobb 16 között.
Az eddig veretlen ifjúsági leányokat félthettük a Todorovic vezette alakulattól, még akkor is ha a verseny ezen szakaszáig gyengélkedett soros ellenfelünk. Az idei magyar nemzetközin például éppen ők akadályozták meg Madarász Dóráékat az éremszerzésben. Nos a leányok rácáfoltak aggodalmainkra és mérkőzésveszteség nélkül hozták a találkozót. Ellenfelük a negyeddöntőben a Szlovákok lesznek.
Úgy tűnik, hogy az ifjúsági fiúknak is sikerült felvenniük a verseny ritmusát. Már a szombati napon mutatkoztak biztató jelek, a nyolcaddöntőben viszont már kifejezetten jól játszott válogatottunk. Oláh Zsuzsához hasonlóan Harczi Zsolt ugyancsak szerette volna elkerülni a szerbeket, de szerencsére nem csak ebben, hanem csapataik eredményességében is egyezések mutatkoztak – a fiúk szintén 3:0-ra nyertek -. A jó játékra biztosan nagy szükség lesz majd a svédek elleni hétfő délelőtti negyeddöntőben.
Örömünk mégsem lehet teljesen felhőtlen, mert az eddig nagyon szépen teljesítő serdülő fiúk vereséget szenvedtek Oroszországtól. Nem sikerült tehát az újabb bravúr, mert bizony győzelmünk igencsak annak számított volna, annak ellenére, hogy az orosz együttes csoportjából csak a harmadik helyen jutott tovább. Szily György csapatának már a selejtező csoportsorsolásnál sem volt szerencséje, hiszen a svéd, horvát és román gárda egyaránt roppant erősnek számít, a legjobb 16 között kapott, egyébként harmadik helyen rangsorolt oroszok azonban már túl soknak bizonyultak. Mindkét versenyzőjük magasan rangsorolt az európai ranglistán, ennek ellenére Szita Mártont és Lakatos Tamást csak egy hajszál választotta el a győzelemtől, a párosban viszont már magabiztosan győztek Kuimovék. Így tehát hétfőn a 9-16. helyért folytathatja csapatunk, elsőként a lengyelekkel.
 
Ifjúsági fiú csapat:
nyolcaddöntő:
Magyarország – Szerbia            3:0
Kosiba – Petkov                            3:2
Perei – Crepulja                            3:1
Schaffer – Subotic                        3:0
 
Ifjúsági leány csapat:
nyolcaddöntő:
Magyarország – Szerbia            3:0
Madarász – Todorovic                  3:1
Tóth E. – Galonja                          3:2
Ambrus – Lupulesku                   3:1
 
Serdülő fiú csapat:
nyolcaddöntő:
Magyarország – Oroszország   0:3
Szita – Kuimov                                2:3
Lakatos – Kirillov                            2:3
Szita, Lakatos – Kuimov, Kirillov 0:3
 
Serdülő leány csapat:
nyolcaddöntő:
Magyarország – Szlovénia            3:1
Nagyváradi – Galic                           3:1
Hepke – Zupancic                            3:1
Nagyváradi, Hepke – Galic, Zupancic 1:3
Nagyváradi – Zupancic                    3:1
 
A verseny eredményei a www.ettu.org honlapon követhetők nyomon, de az események internetes közvetítés keretében is megtekinthetők, méghozzá magyar szakértők (Pidl Zita, Molnár Csaba és Zwickl Dániel) tolmácsolásában.