Nyomtatóbarát változatIfjúsági leány együttesünk a szombat délelőtti Svájc elleni mérkőzés eredményétől függetlenül csoportelsőnek tudhatja magát, azt követően, hogy a kontinensbajnokság nyitónapján előbb Fehéroroszországot, majd Franciaországot győzte le.
A belorusz elleni találkozó sima kimeneteléhez mindenképp hozzájárult Ambrus Krisztina Dubkova elleni győzelme, amely azért is örömteli, mert a fehéroroszok védekező stílusú játékosa jelenleg az igen előkelő negyedik helyezést foglalja el az európai ranglistán. A franciákkal szembeni siker ugyancsak egy egységes csapatmunkának volt köszönhető, mindhárom leány versenyzőnk egy-egy mérkőzést nyert a találkozó során.
Serdülő korosztályú csapataink egyaránt papírformának számító vereséggel kezdték meg szereplésüket. A leányok az első kiemelt németektől, a fiúk pedig a második helyen rangsorolt svédektől szenvedtek 1:3 arányú vereséget. Nem maradtunk azonban bravúrok nélkül ezeken a találkozókon sem, mert Lakatos Tamás az Európa-ranglista második Soderlundot, Nagyváradi Mercédesz pedig a leányok között negyedik Krieghoffot verte meg.
A második fordulóban már mindkét együttesünk javítani tudott. A leányoknak nem tartogatott nagy izgalmakat a bolgárok elleni összecsapás, könnyed 3:0-as győzelemmel hangolódtak a szombati hollandok elleni mérkőzésre, mely az automatikus 16 közé kerülést lesz hivatott eldönteni. A serdülő fiú válogatottnak viszont igen nehéz pillanatokat okozott a késő estébe nyúló román mérkőzés. Szita Márton több mérkőzéslabdáról történő fordítása végül életben tartotta a második helyen való - titkon remélt - továbblépési lehetőséget, amelyért Horvátországgal kell megküzdeni.
Sajnos az ifjúsági fiúk győzelem nélkül zárták a verseny nyitónapját. Az angolok elleni rossz rajt rányomta bélyegét a cseh mérkőzésre is, így az már biztos, hogy Kosiba Dánielék túlórázni kényszerülnek majd, hogy bekerülhessenek a legjobb 16 csapat közé. Előbb azonban a török válogatottat kéne legyőzni, hogy megszerezzük a csoport harmadik helyét, és ezután következhetne egy ugyancsak csoport harmadik együttes a nyolcaddöntőbe jutásért. A gyengébb kezdés tehát nem jelenti, hogy már ne lenne lehetőség a jó szereplésre, de tény, hogy ehhez jelentős javulásra volna szükség a továbbiakban.
Ifjúsági és Serdülő Európa-bajnokság
Prága
Ifjúsági fiú csapat:
selejtező „D” csoport:
Magyarország – Anglia 2:3
Schaffer Dániel – Evans 1:3
Kosiba Dániel – Pitchford 3:1
Perei Gergely – Mcbeath 0:3
Kosiba – Evans 3:0
Schaffer – Pitchford 0:3
Magyarország – Csehország 1:3
Kosiba – M. Obeslo 3:0
Do Phuong Nam – Sirucek 0:3
Schaffer – F. Obeslo 2:3
Kosiba – Sirucek 1:3
Ifjúsági leány csapat:
selejtező „C” csoport:
Magyarország – Fehéroroszország 3:0
Madarász Dóra – Drykina 3:0
Ambrus Krisztina – Dubkova 3:2
Tóth Edina – Bogdan 3:0
Magyarország – Franciaország 3:2
Madarász – Abbat 3:2
Tóth – Dessaint 1:3
Ambrus – Loeuillette 3:1
Madarász – Dessaint 0:3
Tóth – Abbat 3:1
Serdülő fiú csapat:
selejtező „B” csoport:
Magyarország – Svédország 1:3
Lakatos Tamás – Soderlund 3:2
Szita Márton – Wemmert 2:3
Lakatos, Szita – Soderlund, Wemmert 0:3
Szita – Soderlund 1:3
Magyarország – Románia 3:2
Szita – Kanabe 2:3
Lakatos – Dan 3:2
Szita, Lakatos – Kanabe, Dan 3:1
Lakatos – Kanabe 2:3
Szita – Dan 3:2
Serdülő leány csapat:
selejtező „A” csoport:
Magyarország – Németország 1:3
Hepke Johanna – Solja 0:3
Nagyváradi Mercédesz – Krieghoff 3:0
Hepke, Nagyváradi – Solja, Krieghoff 0:3
Nagyváradi – Solja 0:3
Magyarország – Bulgária 3:0
Nagyváradi – Petrova 3:0
Hepke – Ivanova 3:0
Hepke, Matastik – Petrova, Ivanova 3:0