Tartalom átvétel

Hírek

93. Felnőtt Magyar Bajnokság a „Sidó Ferenc Kupáért”

A Magyar Asztalitenisz Szövetség 2010. március 5-7-én rendezi meg immár 93. alkalommal a Felnőtt Ország Bajnokságot. A legrangosabb magyar esemény egyben az egyik fő válogató eseménye is az idei csapat világbajnokságnak, melyet májusban rendeznek az orosz fővárosban Moszkvában.

SORSOLÁSOK:
Női egyes főtábla
Női egyes selejtező csoportok
Női páros

Férfi egyes főtábla
Férfi egyes selejtező csoportok
Férfi páros
Férfi páros (bejátszás a táblára)

Tovább

Újabb világbajnokunk távozott

Életének 83. évében, hosszantartó betegség után elhunyt Kóczián József, háromszoros világbajnokunk, az 50-es évek Aranycsapatának az utolsó tagja.
Pályafutása során összesen 14 érmet szerzett a Világbajnokságok történetében. Először volt a világ és csak később Magyarország bajnoka.
1946-56 között 86-szor szerepelt a magyar válogatottban.
1946-ban kezdte hivatásos asztalitenisz pályafutását, amit 1957-ben – sérülés miatt – kellett abbahagynia.
A  Szövetség osztozik a Család gyászában.
Kóczián József urnaelhelyezésére és búcsúztatására 2010. február 26-án 17.15-kor kerül sor a Szervita téri Szent Anna templomban.

Molnár-emlékverseny: 20 nemzet, 200-nál több induló

Tizenötödik alkalommal rendezi meg a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya egykori játékosa az 1995-ben, versenyre utazás közben, 13 évesen, tragikus baleset következtében elhunyt Molnár János emlékére kiírt nemzetközi utánpótlásversenyét.

Tovább

Héraklész Gála: 62 fiatalt díjaztak, a cselgáncsozó Karakas Hedvig és a kajakos Dudás Miklós az összetett legjobb

Az Uránia Filmszínházban rendezett ünnepségen került sor a 2009-ben, 20 olimpiai sportágban legnagyobb nemzetközi sikereket elért utánpótlás-korú sportolók díjazására. A NUSI Utánpótlás-nevelési Igazgatósága (UPI) – korábban NUPI – által szervezett Héraklész Gálán a díjazott négy kategóriában – sportágankénti legjobb fiú és leány, a sportági összesítésben egyéni legjobbak, 2-4 fős csapatok és labdajátékok – összesen 62 fiatalt jutalmaztak. Az összetett egyéni legjobbak a cselgáncsozó Karakas Hedvig és a kajakos Dudás Miklós lettek.
Díjazottak

Tovább

ELADÓ pingpongasztal -tartozékok

Karámok (Butterfly)              2.000.- Ft + ÁFA/db
Bírói asztalok (Butterfly)      3.000.- Ft + ÁFA/db
Törülközőtartók (Butterfly)   3.000.- Ft + ÁFA/db
Lapozók (Butterfly)               2.000.- Ft + ÁFA/db

Érdeklődni lehet a MOATSZ irodában a 460-6840, 468-6841-es telefonszámon.

Elhunyt Kárpáti Rózsi

81 éves korában elhunyt Kárpáti Rózsi, aki 1951-ben az először megrendezett Tízek Bajnokság győztese, valamint Világbajnokságon háromszoros ezüst- és ötszörös bronzérmes volt.
Temetése 2010. január 30-án, szombaton 09 órakor lesz a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Római Katolikus Templomban.

Gergely Gábor a KSI-kupán kapta meg volt klubja kinevezését

Kétnapos, asztalitenisz utánpótlástornának ad otthont péntektől a Nemzeti Sportcsarnok. A megnyitón megjelent többek közt Szabó Imre környezetvédelmi- és vízügyi miniszter valamint Szabó Tamás, a MOB alelnöke, utánpótlás-nevelési igazgató illetve a szövetség tisztségviselői. A felsorakozott csapatok előtt kapta meg kinevezését az egykori világklasszis játékos, Gergely Gábor, aki a jövőben a KSI szakmai igazgatójaként segíti az utánpótlást.
Forrás: NUSI - Utánpótlás-nevelési Igazgatóság, KSI SE
Tovább

Déli asztaltársaság: Pécsett a Top–12

December 8-án és 9-én Pécsett, az Egyetemi Sportcsarnokban rendezik a felnőtt férfi és női Top–12-viadalt. A megyeszékhely 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa büszke cím birtokosa lesz, a majdani eseménysorozatból a sport (mi több: az asztalitenisz) sem marad ki, így elmondható: a legjobbak hagyományos, részben körmérkőzéses sorozata remek felvezetése lehet a sportág jövő évi baranyai vendégszereplésének.
 
Tovább
Tartalom átvétel