Tóth Krisztina jutott egyedül a 32 közé egyesben

Printer-friendly versionPrinter-friendly versionCsütörtökön már egyesben és párosban is asztalhoz álltak versenyzőink a Felnőtt Egyéni Világbajnokságon, Yokohamában. Az első körön mindenki a papírformának megfelelően túljutott, de 32 közé már csak Tóth Krisztinának sikerült egyesben bekerülnie.
Póta Georgina az osztrák Petznerrel szemben 0-2-ről fordított és nyert 4-2 arányban. Utána azonban – ugyanúgy ahogy Lovas Petrának Feng Tianwei ellen – nem volt esélye a szingapúri Sun Bei Bei-vel szemben. Tóth Krisztinának sikerült csak nyernie a főtábla 2. fordulójában a török Hu Melek ellen 4-2 arányban. 16 közé a spanyol Zu Fhang lesz az ellenfele pénteken délelőtt.
Jakab János a selejtezőkből feljutott izraeli Isaak Abramov ellen aratott könnyedén győzelmet, de utána 4-2-re kikapott az Európában már legendának számító játékostól, Zoran Primorac-tól. A horvát a 64 közé jutásért Paul Drinkhall ellen nyert úgy, hogy az angol már 3-0 arányban vezetett ellene.
Női párosunk meglepően simán 4-0-ra nyert a kínai származású Ni Xia Lin-nel felálló luxemburgi párossal szemben. A következő fordulóban thaiföldi párossal játszanak.
Vegyespárosban helyi idő szerint péntek reggel sikerült a Jakab, Tóth párosnak a mintegy 5000 néző előtt játszó Matsudaira Kenji, Wakamiya Misoko japán páros ellen nyernie. Az első szettet igaz elvesztették, de utána megállíthatatlannak bizonyultak. A negyedik szettben a japánok 9-3-ra és 10-5-re is vezettek már, de a magyarok fordítani tudtak.
A csütörtöki legnagyobb meglepetést a világranglista 52. helyén álló koreai Kim Jung Hoon és a szlovén Tokic okozta; az előző Vlamigyir Samsonov, az utóbbi a koreai Ryu Seng Min ellen tudott nyerni.

FÉRFI
a 64 közé jutásért:
Jakab János – Isaak Abramov (izraeli) 4:0 (4, 6, 7, 3)

a 32 közé jutásért:
Jakab – Zoran Primorac (horvát) 2:4 (-6, 5, -6, -11, 9, -7)

NŐI
a 64 közé jutásért:
Tóth Krisztina – Jana Tomazini (szlovén) 4:1 (-9, 7, 8, 6, 4)
Póta Georgina – Martina Petzner (osztrák) 4:2 (-5, -4, 5, 11, 6, 5)
Lovas Petra – Liu Hsing-Yin (tajvani) 4:2 (5, 6, -5, -13, 7, 4)

a 32 közé jutásért:
Tóth – Hu Melek (török) 4:2 (7, -10, 12, 6, -11, 5)
Póta – Sun Bei Bei (szingapúri) 1:4 (-5, -4, 8, -10, -8)
Lovas – Feng Tianwei (szingapúri) 0:4 (-4, -7, -8, -10)

NŐI PÁROS
a 32 közé jutásért:
Tóth, Póta – Ni Xia Lian, Simone Haan (luxemburgi) 4:0 (6, 9, 7, 6)

VEGYESPÁROS
a 32 közé jutásért:
Jakab János, Tóth Krisztina – Matsudaira Kenji, Wakamiya Misoko (japán)
4:1 (-7, 9, 6, 11, 8)

a 16 közé jutásért:
Jakab, Tóth – Yang Zi Sin, Wang Yue Gu (szingapúri) (-8, -5, 8, 8