Printer-friendly version2009. április 28-án kedden Yokohamában megkezdődik a jubileumi 50. Felnőtt Egyéni Asztalitenisz Világbajnokság. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség hivatalos honlapja szerint 113 ország jelezte részvételét az idei év kiemelkedő eseményére, mely nyolc év után kerül megrendezésre ismét a felkelő nap országában. 2001-ben Oszaka volt a házigazdája az akkor még a csapat és egyéni versenyszámokat közösen lebonyolító tornának.
A népes mezőnyben egy férfi és három női versenyzőnkért szoríthatunk majd. Tekintettel, hogy Ázsiában megrendezendő egyéni tornáról van szó, a piros-fehér-zöld nemzeti színeket a pekingi olimpiát megjárt versenyzőink képviselik majd, így Jakab János, Lovas Petra, Póta Georgina és Tóth Krisztina.
Az utolsó zágrábi rendezésű egyéni világbajnokságon Jakab János volt a legeredményesebb férfi versenyző, aki a legjobb 32 közé jutásával akkor az elmúlt 10 év legjobb eredményét érte el a férfi szakágban. Ráadásul Heraklész Csillagprogramos versenyzőnk volt a 32 játékos között a legalacsonyabban rangsorolt a világranglistán.
Európa-bajnok női válogatottunk valamennyi kulcsjátékosa ott lesz Japánban. A reális erőviszonyok figyelembe vételével legjobb eredményt a Tóth Krisztina, Póta Georgina párostól várhatjuk, bár az mindent elmond a verseny erősségéről, hogy Európa-bajnok és a két évvel ezelőtti VB-n 7. női párosunk nagyon elégedett lehetne azzal, ha a legjobb nyolc közötti kiemelési helyet kapna.
A hölgyek között egyesben leginkább Tóth Krisztina jó szereplésében bizakodhatunk, hiszen a 2008. évi Európa-bajnokság legeredményesebb női versenyzője az azóta eltelt időszakban remek formát mutatott. Remélhetőleg formájával Japánban sem lesz gond, akárcsak a szintén Németországban profiskodó Póta Georginának és a közelmúltbeli válogatott mérkőzésen a román Dodean-t legyőző Lovas Petrának sem. Csak viszonyításképpen 2007-ben Tóth Krisztina a legjobb 32 között, Póta Georgina és Lovas Petra pedig a legjobb 64 versenyző között fejezte be szereplését.
A női pároshoz hasonlóan vegyes párosban is egy egységünk áll asztalhoz. Jakab János és Tóth Krisztina nem először küzd egymás oldalán. Két esztendővel ezelőtt a főtábla első és második fordulóján túljutva a 32 között végeztek.
Nem kell nagy jóstehetség előre jelezni azt, hogy az idei küzdelmek is a kínai, ázsiai versenyzők fölényének jegyében zajlanak majd. Zágrábban például valamennyi arany és ezüstérmet Kína zsebelt be és ezen kívül 4 bronzérmet is szereztek, míg a fennmaradó bronzérmeken a többi ázsiai nagyhatalom osztozott (Hong Kong, Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr).
Európának éremszerzési esélye elsősorban Timo Boll révén adódhat. A balkezes német versenyző az elmúlt hat hónapban gyakorlatilag ahol asztalhoz állt győzött, Európában verhetetlennek számít és februárban a Katari Nemzetközi Bajnokságon a legjobb kínai versenyzők is kapitulálni kényszerültek vele szemben.
A magyar résztvevők versenyszámonként:
Férfi egyes: Jakab János
Női egyes: Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina
Női páros: Póta Georgina – Tóth Krisztina
Vegyes páros: Jakab János – Tóth Krisztina
A világbajnokság előzetes programja:
április 28. kedd
selejtező mérkőzések
április 29. szerda
selejtező mérkőzések folytatása, vegyes páros 1. forduló
április 30. csütörtök
férfi és női egyes 1-2. forduló, férfi és női páros 1. forduló
május 1. péntek
férfi és női egyes 3. forduló, férfi és női páros 2. forduló, vegyes páros 2-3-4. forduló
május 2. szombat
férfi és női egyes 4. forduló, férfi és női páros 3. forduló, vegyes páros negyeddöntő, elődöntő
május 3. vasárnap
férfi és női egyes negyeddöntő, férfi és női páros negyeddöntő, vegyes páros döntő
május 4. hétfő
férfi és női egyes elődöntő, férfi és női páros elődöntő és döntő
május 5 . hétfő
férfi és női egyes döntő
A sorsolásra április 26-án 15.00 órakor kerül sor, ami magyar idő szerint hajnali 06.00 órát jelent.
Az esemény történései és részletes eredményei a
www.yokohama2009.com honlapon követhetők nyomon.