Printer-friendly versionTöbb kiváló magyar teljesítmény született a SYMA Csarnokban zajló Nemzetközi Bajnokság harmadik versenynapján, köszönhetően többek között az eseményre kilátogató rendkívül lelkes és szép számú hazai közönségnek, amely űzte, hajtotta legjobbjainkat a minél jobb eredmény reményében. A férfiak tekintetében mindenképp élre kívánkozik Lindner Ádám produkciója, hiszen a selejtezőbeli továbbjutását követően a főtábla első körében legyőzte a kiemelési rangsorban 14. koreai Seo Hyun Deok-ot.
Honfitársai közül Zwickl Dániel és Kosiba Dániel is sikerrel vette a 32 közé jutásért lejátszott kört, mindketten éltek tehát a főtáblás kiemelési helyükből adódó előnnyel. Zwickl Dániel esetében azért ez a világranglistán 137. brazil Cazuo Matsumoto legyőzését jelentette, aki jelenleg nyolcvanhárom hellyel jobban áll versenyzőnknél az ITTF rangsorában. Kosiba Dániel a francia Jeremy Petiotnal bizonyult jobbnak a verseny ezen szakaszában, francia riválisa elleni találkozója hét szetten keresztül tartott a csarnok centerpályáján.
A főtáblán érdekelt negyedik magyar versenyzőnk Pattantyús Ádám a versenyen résztvevő egyik legnagyobb világsztárral szemben vérzett el négy játszmában, a kínai Ma Lin személyében a 2008-as Pekingi Olimpiai Játékok férfi egyes versenyszámának győztesét tisztelhetjük.
A 16 közé jutásért megrendezett fordulóban már nem született újabb magyar győzelem, pedig Lindner Ádám igazán közel állt az angol Baggaley legyőzéséhez. Zwickl Dániel jól tartotta magát a kínai Chen Qi ellenében, Kosiba Dánielnek viszont sajnos elmaradt a remélt küzdelmes mérkőzése az olasz Bobocicaval szemben.
A hölgyeknél mindkét kiemelt játékosunk papírforma győzelmet aratott a főtábla első fordulójában, Póta Georgina a cseh Penkavovat, Lovas Petra a spanyol Ramirezt búcsúztatta öt játszmában. A további magyar sportolók kivétel nélkül ázsiai származású játékosoktól szenvedtek vereséget, Pergel Szandra legyőzője az 5. kiemelt kínai Wu Yang volt, Li Bint a német Barthel, Ambrus Krisztiánt a kilencedik Park Mi Young, Kertai Ritát pedig a 15. Seo Hyo Won fosztotta meg a továbbjutás lehetőségétől.
Végül a 16 közé Póta Georginának sikerült beverekednie magát a szingapúri Sun Beibeiel szembeni találkozón, mely parázs hét szettes mérkőzésen dőlt el válogatottunk erőssége javára. Pénteken ellenfele a koreai Seo Hyo Won lesz, a koreai versenyző a holland Creemerst verte a legjobb 32 között. Lovas Petrára viszont a nyolccaddöntőbe jutásért már a második kiemelt Li Xiaoxia várt, így nem volt hát meglepő Petra búcsúja a további egyesbeli küzdelmektől.
Párosban viszont továbbra is versenyben maradt berlini klubtársával Póta Georginával, a kettősök nyolcaddöntőjében a brazil Silva, Yamada egység nem okozott problémát számukra. A pénteki negyeddöntő azonban már jóval nehezebb feladatnak ígérkezik, a kínai Fan Ying, Wu Yang legyőzéséhez bizony elkél majd minden biztatás.
A 21 éven aluliak leány versenyében ugyanakkor már biztos a magyar éremszerzés, hiszen Ambrus Krisztina és Madarász Dóra egymással mérkőzik a negyeddöntőben. Mindketten főtáblása voltak ebben a számban, előbbi 7. utóbbi 3., így lényegében szereplésük a várakozásnak megfelelőnek mondható. Ambrus Krisztina az előzőekben a horvát Tubikanecnél (3:2) és a francia Abbatnál (3:2) volt jobb, Madarász Dóra a guernseyi Loveridget (3:0) és a koreai Kim Min Heet (3:1) fektette ezidáig két vállra. Nagyváradi Mercédesz és Ciurcui Zita Melinda a 32-es főtábla első körében fejezte be szereplését, és ugyanígy járt a fiúk versenyében a selejtezőből továbbjutó Lakatos Tamás (Karlsson Mattias 1:3) valamint a kilencedikként kiemelt, és váratlanul vereséget szenvedő Kosiba Dániel (Ouaiche Stephane 2:3).
Magyar Nemzetközi Bajnokság
Syma Csarnok
Férfi egyes:
főtábla, a 32 közé jutásért:
Zwickl Dániel – Matsumoto Cazuo (brazil) 4:1
Lindner Ádám – Seo Hyun Deok (dél-koreai) 2:4
Kosiba Dániel – Petiot Jeremy (francia) 4:3
Pattantyús Ádám – Ma Lin (kínai) 0:4
főtábla a 16 közé jutásért:
Zwickl – Chen Qi (kínai) 1:4
Lindner – Baggaley Andrew (angol) 3:4
Kosiba – Bobocica Mihai (olasz) 0:4
Női egyes:
főtábla, a 32 közé jutásért:
Pergel Szandra – Wu Yang (kínai) 0:4
Ambrus Krisztina – Park Mi Young (dél-koreai) 0:4
Kertai Rita - Seo Hyo Won (dél-koreai) 1:4
Póta Georgina – Penkavova Katerina (cseh) 4:1
Lovas Petra – Ramirez Sara (spanyol) 4:1
a 16 közé jutásért:
Póta – Sun Beibei (szingapúri) 4:3
Lovas – Li Xiaoxia (kínai) 0:4
Női páros:
főtábla, nyolcaddöntő:
Póta, Lovas – Silva Ligia, Yamada Jessica (brazil) 3:0