Printer-friendly versionA 2009-es prágai Európa-bajnoksághoz képest Madarász Dóra egy hellyel javított pozícióján az ifjúsági leány egyes versenyszámban és Isztambulban a második helyet szerezte meg a holland Eerland mögött.
Dóra a szombati negyeddöntőt követoen a vasárnap délelotti elődöntoben is remekült játszott és öt játszmában legyőzte a szlovákok reménységét Balazovat.Minden elfogultság nélkül állítható, hogy ezt követően a holland Eerland elleni fináléja az Európa-bajnokság egyik legszínvonalasabb és legizgalmasabb mérkőzése volt, már csak azért is mert a magyar játékos vetélytársa minden kétséget kizárólag élete eddigi legjobb formáját nyújtotta. A fordulatos mérkőzésen versenyzőnk az ötödik játszmát 8:10-es állásról nyerte meg és a hatodik szettben már kézzelfogható közelségbe került az aranyéremhez miután 4:10-ről visszakapaszkodva 11:10-nél mérkőzéslabdához jutott. A hosszasan elnyúló játékot azonban a holland fiatal a maga javára fordította és ezzel egyenlített. A mindent eldöntő felvonás végjátékában ismét csak egy poén válaszotta el sportolónkat a végső sikertől, de a győzelemhez szükséges egy poén nem született meg ezen a vasárnapon. Nem szabad elfelejtenünk ugyanakkor, hogy Madarász Dóra számára a jövő évben ismét megadatik a feljebb kapaszkodás lehetősége, hiszen tehetségünk az ifjúsági korosztály tagja marad 2011-ben.Miután a torna zárónapján az öt magyar érdekeltségű elődöntőből egyedül az ifjúsági leány egyesben jött össze a győzelem eldőlt, hogy a magyar válogatott éremhalmozó nemzetként három ezüst és öt bronzéremmel zárja az 53. ifjúsági és serdülő kontinenstalálkozót. Igaz, hogy az elmúlt esztendőhöz képest elmaradt az aranyérem, de a tavalyi két ezüsttel szemben hármat, a három bronzzal szemben pedig ötöt gyujtött a heraklészes fiatalokból álló küldöttség.
53. Ifjúsági és Serdülo Európa-bajnokság
Isztambul
Ifjúsági leány egyes:
elodöntő:
Madarász - Barbora Balazova (szlovák) 4:1 (4, -4, 8, 5, 6)
Britt Eerland (holland) - Magdalena Szczerkowska (lengyel) 4:1
döntő:
Madarász - Eerland 3:4 (9, -6, 9, -4, 10, -16, -10)
Ifjúsági fiú páros:
elődöntő:
Perei, Pitchford (magyar, angol) - Jonathan Groth, Hunor Szocs (dán, román) 0:3 (-6, -8, -13)
fjúsági leány páros:
elődöntő:
Madarász, Hirici (magyar, román) - Alice Abbat, Stephanie Loeuillette (francia) 0:3 (-12, -5, -9)
Ambrus, Postoaca (magyar, román) - Sabine Winter, Barbora Balazova (német, szlovák) 0:3 (-4, -8, -4)
Serdülő fiú páros:
elodöntő:
Lakatos, Szita - Alexandre Robinot, Andrea Landrieu (francia) 0:3 (-7, -5, -4)
Részletes eredmények a
www.ettu.org honlapon olvashatók.