Bronzérmes a Büki TK Gyógyfürdő az Inter Kupában

Printer-friendly versionPrinter-friendly versionA hétvégén került megrendezésre az olaszországi Verzuolo-ban az Inter Kupa „final four”-ja, melyen Magyarország képviseletében a hazai bajnokságban már bronzérmet szerző Büki TK Gyógyfürdő együttese vett részt. A négyes döntőben a magyarok mellett a házigazdák csapata, valamint két lengyel klub küzdött az érmes helyezésekért.
A bükiek végül gondoskodtak róla, hogy ne csak a magyar bajnokság miatt legyen számukra emlékezetes a 2008/2009-es versenyévad. Már önmagában a legjobb négy közé kerülés is bravúrnak számított, de a vasi alakulat a lengyel Gloska elleni bronzmérkőzésen 4:1-re győzött, a legjobb magyar helyezést elérve ezzel a kupasorozat eddig íródó történetében.
A győzelmet megszerző olasz csapatnak is van azonban magyar vonatkozása, mert a korábbi utánpótlás válogatott Magyar László ezt a gárdát erősítette, és ahányszor a két nap során asztalhoz állt - lehetett az vagy páros, vagy egyes - győzelemmel hagyta el a küzdőteret.

Inter Kupa döntő
Verzuolo


1. forduló:
Verzuolo (olasz) – Büki TK Gyógyfürdő 4:0
Gorzow (lengyel) – Gloska (lengyel) 4:2

2. forduló:
Gorzow (lengyel) - Büki TK Gyógyfürdő 4:1
Verzuolo (olasz) – Gloska (lengyel) 4:1

3. forduló:

Büki TK Gyógyfürdő – Gloska (lengyel) 4:1
Verzuolo (olasz) – Gorzow (lengyel) 4:2

Végeredmény:
1. Verzuolo (olasz) 3 győzelem
2. Gorzow (lengyel) 2 győzelem
3. Büki TK Gyógyfürdő (Bari Csaba, Kriston Dániel, Németh Dávid, csapatvezető
Antalovits György) 1 győzelem

4. Gloska (lengyel) 0 győzelem