Tartalom átvétel

2011. évi utánpótlás pontverseny végeredménye - TERVEZET

Kérünk Benneteket, hogy amennyiben valamilyen hibát találtok a táblázatban, azt  2012. február 17-ig jelezzétek a MOATSZ irodában.

Letöltés

Sikeres rendezés kínai sztárokkal, jövőre folytatás

2012. január 24-én 10.30 órai kezdettel tartotta a Magyar Asztalitenisz Szövetség a Magyar World Tour Nemzetközi Bajnokságot követő sajtótájékoztatóját a budapesti Körcsarnokban.
Az eseményen részt vett Pákh Imre a MOATSZ Elnöke, valamint a bajnokság férfi és női egyes versenyszámának győztese a kínai Ma Long és honfitársa Liu Shiwen.
Tovább

A 2011-es Pro Tour döntő győztesei lettek az egyes versenyszámok legjobbjai

A Magyar Nemzetközi Bajnokságon a legjobb négy közé jutó világsztárok jelenléte garanciát jelentett arra, hogy az eseményre kilátogató nézők remekül szórakoznak majd a zárónapon is, annak ellenére, hogy magyar versenyzőt már nem szólítottak asztalhoz. Szépen meg is teltek a lelátók a versenyszámok elődöntőire, döntőire. A legkiélezettebb és leglátványosabb összecsapást a férfi egyes döntője hozta, melyet végül hét játszmában nyert meg a verseny első kiemeltje a kínai Ma Long.

Fotó: Kalocsai Richárd
Tovább

Ambrus Krisztina bronzérmes

Két évvel ezelőtt nem született magyar érem az akkor még Pro Tour elnevezés alatt zajló Magyar Nemzetközi Bajnokságon. 2012-ben viszont Ambrus Krisztina révén már állhat magyar versenyző az ITTF versenysorozatába tartozó hazai esemény képzeletbeli dobogóján. Krisztina a 21 éven aluli hölgyek versengésében harcolta ki a négy közé jutást, azt követően, hogy a negyeddöntőben válogatottbeli társánál Madarász Dóránál hét játszmában bizonyult jobbnak.

Fotó: Kalocsai Richárd
Tovább

Póta Georgina a legjobb 16 között női egyesben

Több kiváló magyar teljesítmény született a SYMA Csarnokban zajló Nemzetközi Bajnokság harmadik versenynapján, köszönhetően többek között az eseményre kilátogató rendkívül lelkes és szép számú hazai közönségnek, amely űzte, hajtotta legjobbjainkat a minél jobb eredmény reményében. A férfiak tekintetében mindenképp élre kívánkozik Lindner Ádám produkciója, hiszen a selejtezőbeli továbbjutását követően a főtábla első körében legyőzte a kiemelési rangsorban 14. koreai Seo Hyun Deok-ot.
Tovább

Két férfi és négy női magyar versenyző jutott a főtáblára

A férfiaknál Do Phuong Nam és Lindner Ádám után további három magyar versenyzőnek sikerült selejtező csoportjában az élen végeznie szerdán a Magyar World Tour második versenynapján. A legnagyobb bravúr a még ifjúsági korú Lakatos Tamás nevéhez fűződik, aki a világranglistán 110. helyen álló török Vang Borat utasította maga mögé a csoportban.
Tovább

Kínai világsztárokkal és népes magyar versenyzői létszámmal Budapesten kezdődik meg az idei ITTF World Tour sorozat

2012. január 17-21. között Magyarország második alkalommal lesz házigazdája a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) versenysorozatába tartozó eseménynek.
A Magyar Pro Tour először 2010. októberében került megrendezésre, akkor Budaörs városa látta vendégül a világ legjobbjainak számító asztaliteniszezőket. Idén új az elnevezés, és változik a helyszín is. Az 1996-óta zajló Pro Tour sorozat januártól már World Tour elnevezéssel fut, ami alapvetően jól tükrözi ennek a versenyrendszernek monumentalitását. Hiszen az idei esztendőben a decemberi döntőt megelőzően 15 versenyrendező ország lesz, akárcsak az elmúlt esztendőben, és a sorozat Európán kívül ellátogat Ázsiába, Dél-Amerikába, valamint az arab félszigetre.
Tovább

GAC 2012 ITTF World Tour Hungarian Open - beharangozó

Januárban a Magyar Asztalitenisz Szövetség második alkalommal rendezi meg a Hungarian Open-t. A verseny az ITTF GAC World Tour körverseny része. Ez a sorozat 15 versenyből áll és az év végén egy nagydöntővel végződik, ahol a sorozat bajnokai mérik majd össze erejüket.

A negyeddöntőktől minden mérkőzés élőben követhető lesz a SPORT 2, illetve a SPORT M TV-n!

Indulók:

Női
Férfi
Tovább
Tartalom átvétel